Új életem kezdete - 3. fejezet

Éjszaka párszor felébredtem Rosalie kuncogására, meg egy másik vámpíréra. Gondolom, Amy volt az, mert nem ismertem annyira a hangját. Sikerült vissza aludnom miután abba maradt a nevetgélés.
Reggel ajtócsapkodásra ébredtem. Mi van ebben a házban, nem lehet nyugton aludni? Kikeltem az ágyból, hogy utána járjak, ki csinálja ezt a hangzavart. Követtem a hangokat, és Rosalie fürdőjénél lyukadtam ki. Bekopogtam, de semmi. Bekiabáltam, hogy maradjanak csöndben, mert valaki aludni szeretne, és erre csak egy jó volt a válasz.
Szép lassan visszakullogtam a szobámba. Befeküdtem az ágyba, jó mélyen belesüppedtem az ágyneműbe, és becsuktam a szemem. Aludni nem tudtam, csak pihentettem a szemem.
- Nessie, ébren vagy? – suttogta Jacob miután elhalkult a horkolás.
- Aha – feleltem, és kinyitottam a szemem.
- Lemegyünk? – kérdezte.
- Persze – feleltem neki.
Pizsamában mentünk le. Anyu Jacobnak egy kék, hosszú pizsamagatyát készített az ágyra. Tökéletesen látszottak izmai és kockás hasa, ugyanis pólót nem vett fel. Vagy anyu nem tett oda neki. Nem tudom, de nem is nagyon érdekelt.
Leültünk az asztalhoz, és pár perc néma csend után Esme behozta a reggelinket. Jacobnak persze négyszer akkora adagot hozott, mint nekem. De csak azért, mert a farkasok mindig nagyon éhesek és nagyon fáradtak. Mire befejeztük, Emmett és Jasper elmentek valami autó-kiállításra. Esme és Alice vásárolni, apu és anyu meg randizni, gondolom. Rosalie és Amy nagyon összemelegedtek. Mikor lejöttek, Rose rögtön újságolni kezdett.
- Képzeljétek, Amy elmondta, hogy milyen képességem van, és most megyünk kipróbálni, hogy tudom-e használni. – Egy fehér topot viselt és egy rövid gatyát. Hozzá magas sarkút és még néhány kiegészítőt. Szőke haját copfba kötötte, frufruját pedig hullám csattal a feje tetejére rögzítette.
- Milyen képességed van? – kérdeztem.
- Hát… nevet még nem adtunk neki, de hogyha nagyon koncentrálok, akkor minden férfi vonzódni fog hozzám. És Amy szerint ilyen vonzást másnak is tudok adni. Vonzás… hmm jó név, nem?
- De – felelt széles mosollyal ajakain az említett. Barna haját ugyan úgy viselte, mint Rose. Szintén magas sarkút és fehér topot viselt, hozzá pedig mini szoknya és kiegészítők.
- Na, mi megyünk. Sziasztok.
- Sziasztok – köszöntünk el Jacobbal.
Carlisle a korházban van. Szóval csak Martin, Daniel, Jacob és én maradtunk itthon. Felmentünk az emeletre felöltözni. Bementem a hatalmas szekrényembe, és találtam egy piros, fehérrel szegélyezett, vászon rövidgatyát. Felvettem hozzá egy piros ujjatlant meg egy sportcipőt. Hajamat két copfba kötöttem, és sapkát húztam hozzá. Kicsit sportosan öltöztem, mert elakartam menni kocogni. Ilyen sportos szerkóban ember módon futni olyan hétköznapinak találtam. Imádtam néha beleolvadni a korombeli fiatalok körébe. Csak annyi különbség volt, hogy nekem nem voltak barátaim.
Jacob lent várt a nappaliba.
- Mit csináljunk? – kérdezte, mikor leértem.
- Hát, én el akartam menni, kocogni olyan emberi módon, ahogy szoktam. Velem jössz?
- Persze.
Martinékat sehol se találtuk, így hát hagytunk egy cetlit a hűtőn, hogy elmentünk, és felírtuk mindenki számát, ha kellene.
Elkocogtunk egy parkba, és leültünk az első padra, amit találtunk.
- Figyelj, Nessie – mondta Jacob a padon ülve, de én csak játszottam tovább a faággal, amit találtam. – Renesmee – szólított teljes nevemen. Olyan puhán ejtette ki, hogy nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
- Tessék?
- Figyelj, Bella mondta, hogy beszéljünk a kettőnk… szóval a mi… a kapcsolatunkról – nyögte ki. Én viszont elpirultam. – Hát szóval azt is mondta Bella, hogy már mindent elmagyarázott, de azért kérdezzem meg, hogy értetted-e. Szóval?
- Hát… igen, értettem.
- Akkor jó. És azt szeretném kérdezni, hogy te mit szólsz ehhez? – Jacob elpirult. Ilyet még sose láttam, hogy Ő elpirul.
- Jacob – puhán és tisztán ejtettem ki a nevét. Nagyot nyeltem, mielőtt elkezdem. – Szóval. Én mindig is úgy tekintettem rád, mint egy barátra, aki mindentől megvéd. De ami azt illeti, az utóbbi időben nagyon megváltoztak az érzéseim. És hát… nem tudom, hogy mit mondjak.
- Szeretlek, Renesmee– ejtette ki a szót, amit kerestem.
- Én is szeretlek, Jacob.
És megcsókolt. Itt volt a határ, most már csak ennyi hiányzott, hogy teljes legyen a kapcsolatunk. Már mindenki tudhatta, hogy mi egy pár vagyunk, és ez soha nem fog már megváltozni, amíg Jacob farkas marad. Nem titkoltuk senki elől, kéz a kézben sétáltunk hazafelé. Néha megengedtünk magunknak egy-egy puszit. Komolyan mondom, mintha már három éve járnánk. Felhőtlen hangulatban voltam. Ilyen jól még sose voltam. Mire hazaértünk, már mindenki otthon volt, csak anyu és apu nem. Beléptünk a házba kéz a kézbe, és Alice már rohant is oda hozzám, megölelt és olyan halkan suttogott, hogy csak én halljam: Gratulálok – mondta, és én halkan suttogtam neki, hogy miért? Erre csak az volt a válasza, hogy ha megtörténik, majd szól.
Ekkor hazajöttek anyuék is.
- Jó hírünk van – mondta apu fülig érő szájjal.
- Az bizony – helyeselt anyu is.
- Mondjátok már – sürgettem őket.
- Hát… mindenkit beírattunk a helyi gimibe és fősulira – közölte anyu. Végre iskolába mehetek. Lesznek barátaim is.
- És még egy hír. Daniel, Amy és Martin is itt telepednek le – mondta apu.
Rose és Amy összenéztek, mire mindketten kuncogásban törtek ki. Hát ez nagyon jó hír. Szerintem Martinnak tetszek. Akárhányszor Jacobra nézek, meg tudná égetni a pillantásával. Vajon féltékeny? Mindegy, nem izgat, az a lényeg hogy, végre Jacobbal járok.
- Én pedig szeretnék közölni valamit – lépett elő Amy.
- Micsoda? – kérdezte Carlisle
- Hát, Rosalie-nak felfedeztük, és kipróbáltuk a képességét, de átadom neki a szót, had mondja el Ő – Válaszolta
- Hát jó – kezdte Rose –, vonzásnak neveztük el a képességemet. Mert minden férfi vonzódni fog hozzám, hogyha azt akarom. Tehát mindent megtesznek, amit csak akarok, akár vámpír, akár ember, akár farkas, akár valami más. Kivéve azokat, akiknek van párjuk. És ilyen vonzást másnak is tudok ajándékozni.
- Hűha!
- Wow!
- Ez tök jó.
- És rám milyen hatással van a képességed? – szólt bele Emmett.
- Nem tudom.
- Akkor próbáljuk ki!
- Majd inkább fönn.
- Jól van. És nekem milyen képességem van? – fordult Emmett Amyhez.
- Hát, a puszta gondolataiddal tudsz csapást mérni az ellenfélre. Anélkül, hogy egy újjal is hozzá érnél.
- Király. Kipróbáljuk?
- Nos, nem hiszem, hogy sok vállalkozó lenne erre a szerepre, ugyanis nagyon erős képesség, simán megölhetsz vele valakit, akkor is, hogyha csak egy ütést akartál bevinni – mondta Amy.
- És akkor hol gyakorolhatom? Vagy inkább kin?
- Hát, szerintem fákon vagy bábúkon – állapította meg Amy egy kis tűnődés után.
- Mehetünk. – Nagyon ki akarta már próbálni azt a képességet.
Mindenki kiment megnézni, milyen Emmett képessége.
- Jól van, most nagyon koncentrálj arra a fára – mutatott a legközelebb lévő fára Amy.
- Oké – felelte.
A fa kidőlt, de csak simán eldőlt.
- Azt akartam, hogy elrepüljön – csóválta fejét Emmett.
- Pedig szép volt. Nem sok olyan vámpír van, aki az ehhez hasonló képességét elsőre ilyen jól használja.
Büszke mosoly terült el arcán.
- Próbáld meg még egyszer egy másik fán – utasította Amy.
Emmett koncentrált és akkor az előző mellet álló fa körülbelül három métert repült az ellenkező irányba, mire földre zuhant.
- Szép volt, Em.
- Ügyes vagy, Emmett.
Dicsérték a többiek.
- Még egyszer meg akarom próbálni.
- Jól van – mondta Amy.
És Emmett koncentrált, de már kevesebb erőfeszítést vitt bele. Az erdő közepéről kirepült egy fa. Kábé negyven métert repülhetett.
- Ez jó volt – dicsérte kedvesét Rose.
- Ügyes vagy - mondta Esme.
- Még egyszer – mondta Emmett –, vajon úgy is megy, ha nem nézem a fát? – kérdezte Amyt.
- Csak egy módom derülhet ki – felelte Amy.
Emmett elfordult. Háttal állt az erdőnek, és úgy nézte Rose-t, közben mosolygott. Nagy reccsenések meg roppanások, és elrepült egy nagy fa jó messzire.
Emmett diadalmasan végigugrált körülöttünk.
- El kéne mennünk vadászni, nem? – kérdeztem.
- De. Menjünk! – felelte Anyu.
És mindannyian elindultunk az erdőbe.
Emmett és apu kergették egymást. De mindig apu nyert.
Anyu és Alice valamiről beszélgettek.
Rose és Amy a divatról fecsegtek.
Carlisle és Esme Daniellel beszélgetve sétáltak.
Jasper meg Martinnal társalgott.
És a végén Jacob meg én kézen fogva sétáltunk utánuk.
Nem beszéltünk, csak nézelődtünk. Ismerkedtünk az új hellyel.
- Nessie. Elmegyünk holnap öten vásárolni? – fordult hátra Alice.
- Hát…
- Na gyerünk, Nessie – kérlelt Rose.
- Na – mondta Amy.
- Gyerünk, kicsim, nincs sok választásod – mondta anyu.
- Hát jól van, végül is. Miért ne? – adtam meg magamat.
Megéreztük egy szarvascsorda illatát, és mindenki üldözőbe vette őket. Jacob farkassá alakult. Mindenki elkapott egy-egy szarvast, és jóllakottam indultunk haza.

Új életem kezdete - 2. fejezet

Másnap reggel a napfényre ébredtem. Felkeltem és lementem pizsamában. Ez nagy hiba volt, ugyanis amint, leértem megláttam Őt. Jacob ott ült a nappalinkba, és anyuval beszélgetett. Mit keres Ő itt ilyen korán? Ránéztem az órára, és az tizenkettőt mutatott. Ilyen fáradt voltam? Na mindegy most már. Csak ekkor esett le, hogy tátott szájjal bámulom hol Jacobot, hol anyut, hol pedig az órát.
- Mit keresel te itt? – csúszott ki a számon.
- Ó, hát itt a hétalvó. Nagyon fáradt lehettél – cukkolt Emmett, aki pont most jött be a szobába.
- Amúgy el akartalak hívni a partra. Ezért vagyok itt – közölte Jacob – Eljössz?
- Persze – vágtam rá kelleténél egy kicsit hangosabban.
- Akkor jó. Itt megvárlak, amíg összepakolsz.
- Oké. Sietek.
És már rohantam is felfelé a lépcsőn. Gyorsan bedobtam egy táskába azt a fürdőruhát, amit tegnap vettünk, meg egy törölközőt és egy hajgumit. Elmentem letusolni. Felvettem egy lenge, sötét kék szoknyát és hozzá egy világosabb felsőt. Belebújtam a papucsomba, és már lenn is voltam.
- Mehetünk - szóltam be Jacobnak a szobába.
- Oké – jött a válasz.
- Sziasztok – köszöntünk el a többiektől.
Már megint a Volvóval mentünk. Mi van, apu Jacobnak adta a Volvót? Már majdnem megkérdeztem, amikor Jacob így szólt:
- Hoztál fürdőruhát?
- Persze, hogy hoztam. És te? – néztem körbe, de a táskáját sehol se láttam.
- A csomagtartóba van.
- Apu neked adta a Volvót? – kérdeztem egy kis habozás után.
- Hát… igazából csak kölcsön adta egy időre. Hogyha érted jövök, akkor mindig itt legyen, hogy ne kelljen futnunk. – Ó, hát ezért. Akkor Jacob mindig farkas alakba jön, és a Volvo mindig itt várja.
- Ja, értem. És jönnek a többiek is? – kérdeztem.
- Nem. Ami azt illeti, csak ketten leszünk, úgyis egy csomó miden van, amit meg kellene beszélnünk. – Mégis mi van, amit Jacob meg akar velem beszélni?
- Hát jó.
- De ez nem baj, ugye? Mármint, hogy a többiek nem jönnek – aggódott. Tisztán kilehetett venni a hangjából. De vajon mi miatt?
- Nem, nem baj – feleltem végül.
Ezután már nem beszéltünk többet. Csak néztem ki az ablakon és gondolkodtam. Jacobon járt az eszem. Na meg azon, hogy mi van, ami olyan fontos, hogy a szüleim nem hallhatják, és egy egész nap kell hozzá. Csak egy ötletem volt, de arról nem akartam beszélni vele. Jó, az más, hogy anyával megbeszéltem , de hogy Jacobbal is. Egy kicsit izgultam.
- Nessie. Hahó. Ébren vagy? – szakította félbe gondolataimat Jacob.
- Mi? Ja ööö… persze – makogtam összezavarodottan.
- Megérkeztünk – közölte, és én meglepetten néztem körbe.
Most voltam először ezen a parton. Nagyon emlékeztetett a La Push-i partra. La Push egy Forkstól nem messze lévő indián rezervátum. Itt élt Jacob. Az apja, Billy a tanács vénei közé tartozott. Sajnos Ő meghalt úgy három-négy évvel ezelőtt. Láttam Jacob arcán, hogy Őt is La Pushra emlékeztette.
- Ne menjünk inkább máshova? – kérdeztem.
De Ő csak megrázta a fejét, és jelzett, hogy menjünk a sziklák felé. Hát elindultunk, és átvettük a fürdő ruhánkat. Persze nem egymás előtt. Ahogy nőtt a testem, egyre szégyenlősebb lettem. Emlékszem, régen nem okozott gondot a fürdőruha vásárlás, meztelenül rohangáltam a parton. JACOB ELŐTT. Ahogy ez eszembe jutott, rögtön el is pirultam.
- Nessie? Kész vagy már? – kérdezte Jacob.
- Már jövök – válaszoltam.
Gyors belecsavartam magam a törölközőbe és már futottam is hozzá. Elindultunk a vízpartra. Leterítettük a törölközőinek, és már indultam is a víz felé. Már majdnem odaértem, amikor eszembe jutott, hogy fel kéne kötni a hajamat. Hát visszarohantam a hajgumimért. Hosszú, hullámos, barnás színű hajam körülbelül a derekamig ért, s mivel elég hosszú idő, míg megszárad, összekötöttem. Ám ott volt még a frufrum, amivel nem tudtam mit tenni, így hát úgy hagytam. Visszafutottam Jacobhoz, aki közben a bokáig érő vízben ácsorgott. Mikor odaértem, beljebb mentünk a derékig érő vízbe. Nem tudtam, mit akar csinálni a beszélgetésen kívül, így hát körbenéztem. Mindent alaposabban szemügyre vettem. Homokos part, sziklák, erdő… pont, mint La Pushban. Ekkor a hátamat beborította a hideg víz. Hátrafordultam, és Jacob arcán ravasz mosoly jelent meg. Nem bírtam megállni, nekem is csibészes mosoly húzódott az ajkaimra, és akkorát fröcsköltem rá, hogy még a haja is vizes lett. Visszafröcskölt, és ezzel elkezdődött a játék. Egymást fröcsköltük és nyomtuk le a víz alá, míg meg nem untuk, és mindkettőnk tetőtől talpig vizes nem lett. Kimentünk a vízből, és levetettük magunkat a törölközőinkre.
- Huh, ez jó volt – lihegte Jacob.
- Aha – válaszoltam neki.
Megint elkezdett hajolni felém. A szívem kábé háromszor olyan gyorsan kezdett verni, és akkor végre összeért a szánk. Jacob eszméletlenül jól csókolt. Ez volt az első csókom. De nem is vágytam többre. És akkor ráeszméltem, hogy anyának igaza volt. Mi egy pár vagyunk. Nem leszünk. Mindig is azok voltunk. Csak még nem tudtam. Megcsörrent a telefonom, és egyszerre sóhajtottunk fel, és elhúzódtunk egymástól.
- Halló – szóltam bele a telefonba.
- Szia Nessie. Alice vagyok. Én csak… csak azért hívtalak, hogy haza tudsz-e most jönni, nagyon fontos lenne – magyarázkodott. Gondolom, kihallotta a hangomból, hogy rosszkor hívott.
- Hát… miért is?
- Látogatóink érkeztek. – A látogatók. Akiket Alice látott a látomásában. Akikről nem akarták, hogy tudjak. De vajon most miért mondta el Alice? Mindegy, haza kell mennem. Na és mi lesz Jacobbal? Ezen majd ráérek akkor rágódni, ha elmentek a látogatók.
- Oké, Alice megyünk már – feleltem neki és letettem.
- Jacob, szörnyen sajnálom, de haza kell mennem. Látogatóink érkeztek, és a minap volt Alice-nek egy… - kezdtem magyarázkodni, de Jacob félbe szakított.
- Máris indulunk.
Rávettük a nedves fürdőruhánkra a ruháinkat. A pólóm át is ázott, de nem zavart. Siettünk haza. Az úton nem beszéltünk, de Jacob ismét a kezemet fogta. És nem úgy, mint amikor kicsi voltam, és azért fogták a kezem, nehogy elkószáljak, hanem úgy, mint aki a barátnője kezét fogja. Úgy mint tegnap. Ez határtalan boldogsággal öntött el. A kocsiba síri csend volt, csak a motorzúgását, meg a hajamból csöpögő víz hangos koppanását a bőrülésen lehetett hallani. Néha rám sandított, és amikor meglátta, hogy őt nézem, széles mosoly terült el az arcán.
Mikor hazaértünk, és Jacob beállt a kocsival a garázsba, gyors szájra-puszit váltottunk, és ő is ment átöltözni, meg én is, hogy ne így, átázott ruhákkal fogadjam Őket.
Felrohantam a szobámba, és lezuhanyoztam, hogy a sós víz kijöjjön a hajamból, és lejöjjön a bőrömről. Megtörölköztem és megszárítottam a hajamat. Aztán jött az óriási szekrényemben a ruha vadászat. Még Alice csinálta nekem ezt a szekrényt, és Ő is töltötte fel. Az egész szekrény mélyen a falba volt rakva. Olyan volt, mint egy gardrób csak sokkal nagyobb. Szebbnél szebb ruhák voltak ott. Találtam egy fehér testhez simuló egybe részes szoknyát, hozzá pedig egy kis félcipőt, gyorsan belebújtam, és már mentem is le. A lépcsőnél apu várt. Ketten mentünk át a nappaliba, ahol mindenki ott volt. Beléptem és minden szem rám szegeződött. Alice-é, Anyué, Apué, Emmetté, Rosalie-é, Carlisle-é, Esméé, Jasperé, Jacobé és három idegené is. Egy barna hajú nő állt középen. Egyik oldalán egy barna göndör hajú pasi volt, és a másik oldalán egy sötétbarna hajú vámpír állt, akinek a kezét fogta. A szaguk alapján mind vámpírok voltak.
- Martin Darcie vagyok – lépett elő a göndör hajú, s kezet nyújtott.
- Renesmee Carlie Cullen – ráztam meg a kezét. – De mindenki csak Nessie-nek hív.
- Értem. Helló Nessie, nagyon örülök – mondta tovább.
Ekkor előlépett a nő, és ő is kezet nyújtott
- Szia. Amy Scottnak hívnak. És ez itt a férjem Daniel Scott – mutatkozott be, és intett a mögötte álló vámpír felé.
- Helló, én meg Renesmee Carlie Cullen vagyok. De hívjatok csak Nessie-nek.
- Na jó, most, hogy mindenki ismer mindenkit, elmesélhetnétek, honnan jöttetek – csatlakozott Carlisle.
- Üljünk le – javasolta Daniel, aki most szólalt meg először amióta beléptem.
Mindenki leült, egyik oldalamon Jacob, a másikon pedig Martin ült. Jacob megfogta a kezem, mire Martin szúrós pillantást küldött felé.
- Na szóval – kezdett bele a mondandójába Daniel – igazából csak átutazóban vagyunk… – Ekkor vettem észre, hogy szemük barna és nem vörös. Olyanok, mint a családom. Nem isznak ember vért. –… épp Forksba tartunk. – Az egész családom felvidult Forks említésére. Anyu és apu jelentőségteljes pillantást vetettek egymásra. – Letelepednénk. Na szóval, Forksba tartottunk, amikor Amy erős… jelenséget vagy sugárzást észlelt errefelé. Az a képessége, hogy megérzi, hogyha valamelyik vámpírnak vagy fél vámpírnak – rám nézett – különleges képessége van.
- És itt mégis kinek van különleges képessége, amiről nem tudunk? – szólalt fel Rosalie.
- Hát például ebben a teremben minden vámpírnak és fél vámpírnak. – mondta Amy.
- Mind a hármunknak van különleges képessége. – mondta Daniel.
- Mi? – kíváncsiskodott Alice
- Hát… Martin bárkit vagy bármit meg bír dermeszteni pusztán a gondolataival. Amy érzékeli, hogy kinek milyen képessége van. Én pedig eltudok teleportálni bárkit vagy bármit bárhová.
- És akkor miért nem teleportáltatok? – kérdezte Alice.
- Mert ez az egész legyengít. hogyha csak úgy heccelésből használom, de amikor szükségem van rá, még fel is élénkít.
- Hűha! – Alice-t nagyon lenyűgözték a képességek.
- Na ideje aludni annak, aki tud – mondta anyu, és rám meg Jacobra nézett. – Jacob, itt alszol?
- Persze – felelte.
- Nem baj, hogy csak Nessie szobájában van hely? – kérdezte anyu.
- Nem, dehogy. Elleszünk – nézett rám, és én már megint nem tudtam, mire céloz.
- Jó, akkor megágyazok nektek – mondta anyu.
- Segítek – ment el Esme is.
Alice, Jasper, Rosalie és Emmett mindannyian felmentek a saját szobáikba. Apu és Carlisle pedig kerítettek valamit a vendégeknek. Szóval csak Martin, Amy, Daniel, Jacob és én maradtunk.
- Hogy lettél félig vámpír, félig ember? – kérdezte Amy.
- .Hát… amikor anyu és apu összeházasodtak, anyu még ember volt, és a nászúton… szóval anyu teherbe esett, és ragaszkodott hozzá, hogy megtartsanak, és amikor megszülettem, anyu tiszta roncs lett… mármint a teste, így apu átváltoztatta.
- Hűha, és miben vagy más, mint egy vámpír? – faggatott tovább Amy.
- Hát…nem olyan jók az érzékszerveim, a szemem színe is olyan, mint amilyen anyunak volt míg ember volt, nem csillogok a napon…
- Na mehettek – jött be anyu félbeszakítva engem. – Jacob odatettem egy pizsamát az ágyra neked.
- Kösz – felelte Jacob.
- Hát, akkor jó éjt! – köszöntem el mindenkitől
- Jó éjt! – felelte Martin elsőnek.
- Jó éjt! – mondták a többiek is.
Kézen fogva felsétáltunk az emeletre. Elmentünk fürdeni. Jacob a folyosó végén lévő fürdőbe, én meg a sajátomba. Dúdoltam a dalt, amit apu írt nekem, és órákig áztattam magam a vízben. Végre elszántam magam, hogy kiszállok. Felvettem a pizsamám, fogat
Mostam, és elmentem aludni. Beléptem a szobába, Jacob már ott horkolt, így hát halkan mentem, befeküdtem az ágyba, és szép lassan elaludtam.

Friss!

Gondolom láttátok a szereplőket oldalt, vannak akik nem értik a felső három...emberkét hogy kik ők. Csak gondoltam szólok hogy nekik szerepük lessz a történetben. Elég fontos szerepük csak még nincsenek a képbe. Ennyit akartam mondani/írni kinek hogy tetszik. Pussz minenkinek : Borsy

Új életem kezdete - 1. fejezet

- Nessie - kiáltotta már vagy ezredszerre az anyám, Bella Cullen. Imádom anyut, hihetetlenül jó fej. Most is épp vásárolunk és egy fehér bikinit próbáltam fel, amire már nagyon kíváncsi volt, mert ő választotta.
- Jövök már – mondtam, és kisétáltam a fülkéből.
- Végre – nyögte, de amint meglátott, eltátotta a száját. Ha úgy vesszük, hét éves vagyok, de a testem olyan, akár egy tizenhét évesnek. Anyu nem rég mesélte, hogy ő is tizenhét éves volt, amikor megismerkedett az apámmal, Edward Cullennel. Akkor költözött Forksba, ahol születtem. Már elköltöztünk South Bendbe. Sajnos nagyon messze van Forkstól, így Jacob is velünk jött. Jacob a születésemtől fogva óvott, mint a szeme fényét. Apu eleinte mérges volt, mert sokat voltam vele, de aztán beletörődött, hogy Jacob… az én párom. Azt hiszem. Ebbe még soha nem gondoltam bele, de egyszer hallottam, hogy anyáék arról beszélnek, hogy megtörtént a ”berögzülés”, és hogy mi Jacobbal egymásnak vagyunk teremtve. Hát akkor még nem értettem. De most mindent megértettem, eldöntöttem, hogy amíg kettesbe vagyunk anyával, addig beszélek erről vele.
- Anyu…
- Igen, Nessie? – kérdezte.
- Hát…csak azt akartam kérdezni, hogy…hogy van ez a dolog Jacobbal? Úgy értem, hogy neked Jacob az egyik legjobb barátod, de nekem… szóval csak azt akartam kérdezni, hogy ő születésemtől fogva vigyázott rám… és hogy miért van ez? – nyögtem ki végül.
Anyu zavarba jött.
- Hát kicsim ezt majd otthon megbeszéljük, amikor Edward is ott lesz. – Azt, hogy Edward, olyan szerelemmel a hangjába mondta, hogy csak néztem. De nem hagyhattam annyiban, meg kellet kérdeznem.
- Nem, anyu, ezt nekem most kell tudnom. Szóval?
- Na jó. Szóval ezt a falkában úgy nevezik, hogy berögzülés vagy bevésődés. Ez olyan, mint Jared és Kim. – Jacob és barátai egy falka, ugyanis vérfarkasok. A várpírok jelenléte váltotta ki belőlük az átváltozást. Jared Jacob falkájához tartozik. Meg még ott van Paul, Seth, Embry, na meg Leah, a falka egyetlen lány tagja. Persze ott van Sam is, aki az Alfa posztot foglalta el. Jacob volt a Béta. Ő lenne az Alfa, ha vér szerint nézzük. De mivel Sam előbb átváltozott, úgy döntöttek, ő marad az Alfa. Ám születésem előtt a falka kettészakadt, de erről nem tudok mást, mert még anyu hasában voltam. Szóval Jared kedvese volt Kim. – Ők is olyanok, mint ti. Jared beleszeretett Kimbe, és bevésődött. Kim viszont megkedvelte, és beleszeretett Jaredbe. Így lettek ők egy pár, és azt hiszem, hogy ti is egy párt fogtok alkotni Jacobbal – folytatta anyu mondandóját. – Ezért is ragaszkodtam hozzá, hogy az egész falka velünk jöjjön. - Szóval emiatt volt! Eddig nem értettem, miért ragaszkodik anya a falkához.
- Tényleg így gondolod? – kérdeztem álmélkodva.
- Ez még kérdés? Mindenki tudja, hogy ti egy párt fogtok alkotni, még Jacob is. Ő csak rád vár. – Ez megdöbbentett. Hűha. Hogy én és Jacob?
Aztán megjelent a nénikém, Alice Cullen.
- Gondoltam hogy itt talállak titeket. Hűha, Nessie, nagyon jól áll ez a bikini… - és csak mondta és mondta és mondta. Már nem is figyeltem rá, csak néha benyögtem egy köszit meg egy ohht. Alice arról volt híres, hogy imád másoknak vásárolni, és az áldozata általában én vagyok. És utána csak kullogtam anyuék után. Gyorsan felpróbáltam a ruhákat, amiket Alice néni hozott. Szörnyen untam.
- Anyu, menjünk már haza, elfáradtam – suttogtam neki.
- Ne nekem mondd! – suttogott ő is, és Alice felé mutatott, aki csak száguldozott a ruhákért. Így hát elindultam felé.
- Alice, nem mehetnénk haza? Már nagyon elfáradtam. – Csak ekkor vettem észre, hogy Alice egy falnak támaszkodik, szemei a semmibe meredtek, és beszélt valamit, amit az én füleim nem értettek. – ANYU – kiáltottam, mire az eladó nő is oda futott. Nem tehettünk semmit, amíg az eladónő itt téblábol, így hát elindultam, csevegtem vele a ruhákról, megdicsértem az új cipőjét, közben anyu kikérdezte Alice-t. Látomása volt. Általában jól kezeltük az ilyen helyzeteket, de most a nyafogásom meg az eladónő is bezavart. Megfogadtam, hogy ezentúl soha nem nyafogok semmi miatt. És akkor oda jött anyu.
- Ideje mennünk, kicsim – mondta, és én már futottam is Alice-hez.
- Mi az, Alice, mit láttál? – kérdeztem.
- Látogatók. – Egész úton ezt hajtogatta. Mást nem tudtam kiszedni belőle, és anyu se. Ez nagyon meglepő, hisz Alice még sose csinálta ezt. Anyu olyan gyorsan hajtott, hogy alig bírtam kinézni. Hányinger kerülgetett. Anyunak már csak az hiányzik, hogy elhányjam magam, így is eléggé pánikba esett. Na meg később Alice is jól leoltana, amiért telehánytam a sárga Porshéját, amit még aputól kapott. Így hát próbáltam másra gondolni, hátha attól elmúlik. Jacobra gondoltam. Egyszerűen nem értettem, hogy miért nem mondta nekem senki se, hogy mi egy pár leszünk? Miért nem beszélt nekem erről anyu? És miért pont most jutott az eszembe ez? És miért akarta anyu, hogy apu is ott legyen, amikor megtudom? Azt akarta, hogy apu kiolvassa a gondolataimat, hogy megtudja, hogy viselem? Nem, anyu nem tenné ezt. Amúgy is tudja, hogy ha nagyon koncentrálok, ki tudom zárni aput a fejemből. Akkor meg miért? Csak ekkor vettem észre, hogy épp most állítja le anyu a motort, és nyitja az ajtót. Gyorsan követtem a példáját, és apu már ott is volt. Jasper bácsival a nyomában. Jasper volt Alice társa. Hihetetlenül szerették egymást. Gondolom, apu kiolvasta valamelyikünk gondolatából, hogy Alice-szel valami nincs rendben. Jasper rögtön Alice-hez rohant, és kérdezgette azon a bársonyos hangján, amit csak akkor hallok, amikor a látomásairól kérdezi.
- Alice, drágám, mit látsz? – kérdezte.
- Látogatók – hajtogatta tovább néném.
Apu Alice gondolataiban nézte, mit láthatott. Mikor végzett, csak annyit mondott:
- Látogatóink lesznek.
- Látogatók? – mormoltam. – És miért érdekes ez ennyire? – kérdeztem. - Már máskor is jöttek.
- Nem érdekes – mondta apu. De láttam rajta, hogy feszeng, és hogy beszélni szeretne anyuval és Jasperrel, így hát azt mondtam, hogy elmegyek átöltözni. Ekkor megkönnyebbült. Bementem és átöltöztem. A mini szoknyát farmerra, a sárga topot pedig ugyanolyan zöldre cseréltem. Mire leértem, Alice már ott ugrált össze-vissza a nappaliba. Amikor elrohant előttem, én hátra estem. Persze Emmett, a nagy, medveszerű nagybátyám elkapott.
- Hé, jól vagy, kislány? – kérdezte mély hangján. Farmert és kék pólót viselt. Hozzá pedig egy edzőcipőt.
- Miért ne lenne jól? Nem olyan törékeny, mint amilyennek látszik – mondta Rosalie, a nagynéném. Ő volt a legszebb vámpír, akit valaha láttam. Hosszú szőke haja hullámokban omlott le a háta közepére. Kék magas sarkút és egy kék testhez simuló egybe részes szoknyát viselt.
- Mentek valahová? – kérdeztem.
- Moziba megyünk Emmettel – mondta Rosalie. Erre Emmett elmosolyodott.
- Nagyon szép vagy – dicsértem meg Rosalie-t. Büszke-ravasz mosoly jelent meg az arcán, de csak annyit mondott:
- Kösz.
- Na jó, akkor mi megyünk is – mondta Emmett. – Ne várjatok, későn jövünk – szólt oda a többieknek.
Na jó, nem mehetek ki, mert nem akarják elmondani, mit látott Alice. Akkor mit csináljak? Leültem a tévé elé, de nem érdekelt túlzottan, amit mondtak, így hát úgy döntöttem, elhívom Jacobot moziba.
A telefon kicsöngött, de nem vette fel senki. Aztán még egyszer, és akkor…
- Halló – szólt bele Jacob kicsit morcos hangon.
- Szia Jacob, Nessie vagyok – mondtam.
- Ó, szia Nessie! – Rögtön felvidult a hangja.
- Nem akarsz eljönni velem moziba?
- Hmm, de. Mire gondoltál, mit nézzünk? – kíváncsiskodott.
- Nem tudom – vallottam be.
- Jó, akkor majd megnézzük, mit játszanak. Fél óra múlva érted megyek – mondta.
- De…- De ekkor már letette.
Villámsebesen rohantam a szobámba. Gyors letusoltam, felvettem egy rövid gatyát és egy ujjatlan topot, és már hallottam is a csengőt.
- Gyere be - kiáltottam le.
- Oké – hallottam a választ.
Megfésülködtem, és már rohantam is Jacobhoz. Mikor meglátott, meghökkent.
- Mi van? – kérdeztem.
- Semmi, csak… megváltoztál – mondta.
- Ó – nyögtem, és egy kicsit zavarba is hozott.
- Na, akkor menjünk!
- Oké – feleltem. – Sziasztok! - köszöntem a többieknek, akik épp jöttek le az emeletről. Beültünk apu Volvójába, amit gondolom Jacob elkért tőle. Jacob egy sötét farmert és egy rövid ujjú pólót viselt. Beindította a motort, és már mentünk is a moziba.
Mikor odaértünk, Jacob kinyitotta nekem a kocsiajtót, és kisegített a kocsiból. Sikerült kikászálódnom, és akkor Jacob lenézett rám, és megfogta a kezem. Így, kéz a kézben, indultunk be. Mikor beléptük, Jacob rövid haján úgy csillant meg a fény, mintha valami fekete gyémánt lenne. Észrevette, hogy nézem, és lenézett rám. Az éjfekete szemek az én csokoládébarna szemeimbe olvadtak. Így álltunk egymás szemébe bámulva talán öt percig, mire ráeszméltünk, miért is jöttünk. Elfordultunk egymástól, és a feliratokat kezdtük nézegetni.
Kinéztünk valami szerelmes filmet, de nem jegyeztem meg a címét. A filmet zavartalanul néztük végig, de Jacob egy percre se engedte el a kezem.
Mire elindultunk haza, már nagyon késő volt. Tudtam, nagypapa, Dr. Carlisle Cullen, ki fog akadni, mert megint nem tudott időben megvizsgálni. Ez volt a mániája, minden este megvizsgált, hogy mennyit növök. Szerencsére most már egyre kevesebbet. Örülök, mert ez azt jelenti, nem leszek ráncos néni az örökké valóságig. Hazamentünk, és a ház előtt megálltunk elbúcsúzni.
- Hát akkor jó éjt! – mondtam
Jacob szép lassan közelebb hajolt hozzám, már majdnem összeért a szánk, mikor kivágódott az ajtó. Mind a ketten ösztönösen hátraugrottunk.
- Jó éjt, Nessie! – köszönt el Jacob.
- Jó éjt! – mormoltam.
Az ajtóba apu állt. Természetesen. Megvárta, míg odaérek hozzá, és azt kérdezte:
- Mit csinálsz?
- Moziban voltam Jacobbal – feleltem, bár tudtam, nem erre célzott.
- Jó, hogy haza értél – hallottam Esme szeretettel teli hangját. Esme volt a nagymamám, úgymond. Aztán lejött Carlisle az emeletről.
- Végre… gyere, megvizsgállak. – Hogy én mennyire ismerem a családomat…
- Jól van na, jövök – mondtam kicsit durcásan.
Mire végzett a vizsgálattal, már hulla fáradt voltam. Azt mondta, ma csak egy centit nőttem, ami jó hír, mert azt jeleni, lassan megállok a növekedésben.
Felkászálódtam a szobámba, megfogtam a kistáskámat, amibe a fürdős cuccokat tartottam meg a pizsamámat, és elindultam megfürdeni. Jó sokáig áztattam magam. Olyan jól esett, az izmaim elernyedtek, és teljesen ellazultam. Nyár volt. Akik iskolába jártak, azoknak pont ma kezdődött a nyári szünetünk. Gyakran álmodozom arról, hogy milyen lenne iskolába járni. Lennének barátaim… ez az egy hiányzik. Teljesen egyedül vagyok. Jó, ott van Jake, de az más. Meg anyáék is… persze ha valami bánt, elbeszélgethetek velük, de ők a szüleim. Rosalie, ő olyan nekem, mint a második anyám. Olyan sokat aggódik miattam. Alice, ő egy igazi barátnő, de vele inkább vásárolni szeretek, ha nem vagyok elfáradva, de vele se tudnék bármiről beszélgetni.
Lementem a földszintre, és apu épp zongorázott. Mindenki, az egész család ott volt, és hallgatta a dallamot, amit apu játszott. Éppen Esme kedvencét játszotta. Mire odaértem, már az utolsó hangot ütötte le. A következő szám Bella altatódala volt. Ezt még akkor írta anyának, amikor ő még ember volt a megismerkedésük után nem sokkal. Behunytam a szemem, és dúdoltam a dalt, amit oly jól ismertem, egész a végéig. És akkor apu megfordult, és egyenesen az én szemembe nézve azt mondta:
- Ez a te dalod, kicsim. Renesmee dala – fordult a többiekhez, hogy bejelentse, mit fog játszani. Mikor elkezdte, könnybe lábadt a szemem. Ez volt az első dal, amit nekem írt. Olyan szép volt. Anyu oda jött hozzám, és átölelt. Ráhajtottam a vállára a fejem. Így ültünk, míg vége nem lett a dalnak, akkor mindenki elment ”aludni”, hisz az én családomból csak én és a farkasok tudtunk aludni. Csak én és apu maradtunk ott.
- Köszönöm – mondtam már a könnyektől áztatott szemekkel.
- Szívesen, kicsim – mondta.
És elkezdte még egyszer játszani a dalt. Lekuporodtam a kanapéra, becsuktam a szemem, és engedtem, hogy átjárjon a zene. Mindig is szerettem, amikor apu nekem zongorázott, vagy csak úgy játszott. Egyszer megkérdezem tőle, hol tanult meg zongorázni. Ekkor már sokadszorra játszotta a darabot, és én éreztem, hogy lassan elnyom az álom. Még hallottam, hogy abbahagyja a játékot, és felvisz az ágyamba. Ott nyomott el teljesen az álom.

Üdv mindenki!

Üdvözlök mindenkit az oldalamon! Ez az oldal főként fic-ekkel fog foglalkozni! Ha van valakinek kérdése vagy saját története amit szeretne ha felraknák az nyugodtam írja meg nekem a borsy28@citromail.hu címre. Am ezen az oldalon először is a saját ficem lesz. Még nincs kész de már megvan a története. Az egész az Breaking Dawn folytatása lesz. Sajnos frissíteni nem túl gyakran tudok majd mer ott a suli a tanulás de majd meglátjuk. Pusz mindenkinek : Borsy