Új életem kezdete - 1. fejezet

- Nessie - kiáltotta már vagy ezredszerre az anyám, Bella Cullen. Imádom anyut, hihetetlenül jó fej. Most is épp vásárolunk és egy fehér bikinit próbáltam fel, amire már nagyon kíváncsi volt, mert ő választotta.
- Jövök már – mondtam, és kisétáltam a fülkéből.
- Végre – nyögte, de amint meglátott, eltátotta a száját. Ha úgy vesszük, hét éves vagyok, de a testem olyan, akár egy tizenhét évesnek. Anyu nem rég mesélte, hogy ő is tizenhét éves volt, amikor megismerkedett az apámmal, Edward Cullennel. Akkor költözött Forksba, ahol születtem. Már elköltöztünk South Bendbe. Sajnos nagyon messze van Forkstól, így Jacob is velünk jött. Jacob a születésemtől fogva óvott, mint a szeme fényét. Apu eleinte mérges volt, mert sokat voltam vele, de aztán beletörődött, hogy Jacob… az én párom. Azt hiszem. Ebbe még soha nem gondoltam bele, de egyszer hallottam, hogy anyáék arról beszélnek, hogy megtörtént a ”berögzülés”, és hogy mi Jacobbal egymásnak vagyunk teremtve. Hát akkor még nem értettem. De most mindent megértettem, eldöntöttem, hogy amíg kettesbe vagyunk anyával, addig beszélek erről vele.
- Anyu…
- Igen, Nessie? – kérdezte.
- Hát…csak azt akartam kérdezni, hogy…hogy van ez a dolog Jacobbal? Úgy értem, hogy neked Jacob az egyik legjobb barátod, de nekem… szóval csak azt akartam kérdezni, hogy ő születésemtől fogva vigyázott rám… és hogy miért van ez? – nyögtem ki végül.
Anyu zavarba jött.
- Hát kicsim ezt majd otthon megbeszéljük, amikor Edward is ott lesz. – Azt, hogy Edward, olyan szerelemmel a hangjába mondta, hogy csak néztem. De nem hagyhattam annyiban, meg kellet kérdeznem.
- Nem, anyu, ezt nekem most kell tudnom. Szóval?
- Na jó. Szóval ezt a falkában úgy nevezik, hogy berögzülés vagy bevésődés. Ez olyan, mint Jared és Kim. – Jacob és barátai egy falka, ugyanis vérfarkasok. A várpírok jelenléte váltotta ki belőlük az átváltozást. Jared Jacob falkájához tartozik. Meg még ott van Paul, Seth, Embry, na meg Leah, a falka egyetlen lány tagja. Persze ott van Sam is, aki az Alfa posztot foglalta el. Jacob volt a Béta. Ő lenne az Alfa, ha vér szerint nézzük. De mivel Sam előbb átváltozott, úgy döntöttek, ő marad az Alfa. Ám születésem előtt a falka kettészakadt, de erről nem tudok mást, mert még anyu hasában voltam. Szóval Jared kedvese volt Kim. – Ők is olyanok, mint ti. Jared beleszeretett Kimbe, és bevésődött. Kim viszont megkedvelte, és beleszeretett Jaredbe. Így lettek ők egy pár, és azt hiszem, hogy ti is egy párt fogtok alkotni Jacobbal – folytatta anyu mondandóját. – Ezért is ragaszkodtam hozzá, hogy az egész falka velünk jöjjön. - Szóval emiatt volt! Eddig nem értettem, miért ragaszkodik anya a falkához.
- Tényleg így gondolod? – kérdeztem álmélkodva.
- Ez még kérdés? Mindenki tudja, hogy ti egy párt fogtok alkotni, még Jacob is. Ő csak rád vár. – Ez megdöbbentett. Hűha. Hogy én és Jacob?
Aztán megjelent a nénikém, Alice Cullen.
- Gondoltam hogy itt talállak titeket. Hűha, Nessie, nagyon jól áll ez a bikini… - és csak mondta és mondta és mondta. Már nem is figyeltem rá, csak néha benyögtem egy köszit meg egy ohht. Alice arról volt híres, hogy imád másoknak vásárolni, és az áldozata általában én vagyok. És utána csak kullogtam anyuék után. Gyorsan felpróbáltam a ruhákat, amiket Alice néni hozott. Szörnyen untam.
- Anyu, menjünk már haza, elfáradtam – suttogtam neki.
- Ne nekem mondd! – suttogott ő is, és Alice felé mutatott, aki csak száguldozott a ruhákért. Így hát elindultam felé.
- Alice, nem mehetnénk haza? Már nagyon elfáradtam. – Csak ekkor vettem észre, hogy Alice egy falnak támaszkodik, szemei a semmibe meredtek, és beszélt valamit, amit az én füleim nem értettek. – ANYU – kiáltottam, mire az eladó nő is oda futott. Nem tehettünk semmit, amíg az eladónő itt téblábol, így hát elindultam, csevegtem vele a ruhákról, megdicsértem az új cipőjét, közben anyu kikérdezte Alice-t. Látomása volt. Általában jól kezeltük az ilyen helyzeteket, de most a nyafogásom meg az eladónő is bezavart. Megfogadtam, hogy ezentúl soha nem nyafogok semmi miatt. És akkor oda jött anyu.
- Ideje mennünk, kicsim – mondta, és én már futottam is Alice-hez.
- Mi az, Alice, mit láttál? – kérdeztem.
- Látogatók. – Egész úton ezt hajtogatta. Mást nem tudtam kiszedni belőle, és anyu se. Ez nagyon meglepő, hisz Alice még sose csinálta ezt. Anyu olyan gyorsan hajtott, hogy alig bírtam kinézni. Hányinger kerülgetett. Anyunak már csak az hiányzik, hogy elhányjam magam, így is eléggé pánikba esett. Na meg később Alice is jól leoltana, amiért telehánytam a sárga Porshéját, amit még aputól kapott. Így hát próbáltam másra gondolni, hátha attól elmúlik. Jacobra gondoltam. Egyszerűen nem értettem, hogy miért nem mondta nekem senki se, hogy mi egy pár leszünk? Miért nem beszélt nekem erről anyu? És miért pont most jutott az eszembe ez? És miért akarta anyu, hogy apu is ott legyen, amikor megtudom? Azt akarta, hogy apu kiolvassa a gondolataimat, hogy megtudja, hogy viselem? Nem, anyu nem tenné ezt. Amúgy is tudja, hogy ha nagyon koncentrálok, ki tudom zárni aput a fejemből. Akkor meg miért? Csak ekkor vettem észre, hogy épp most állítja le anyu a motort, és nyitja az ajtót. Gyorsan követtem a példáját, és apu már ott is volt. Jasper bácsival a nyomában. Jasper volt Alice társa. Hihetetlenül szerették egymást. Gondolom, apu kiolvasta valamelyikünk gondolatából, hogy Alice-szel valami nincs rendben. Jasper rögtön Alice-hez rohant, és kérdezgette azon a bársonyos hangján, amit csak akkor hallok, amikor a látomásairól kérdezi.
- Alice, drágám, mit látsz? – kérdezte.
- Látogatók – hajtogatta tovább néném.
Apu Alice gondolataiban nézte, mit láthatott. Mikor végzett, csak annyit mondott:
- Látogatóink lesznek.
- Látogatók? – mormoltam. – És miért érdekes ez ennyire? – kérdeztem. - Már máskor is jöttek.
- Nem érdekes – mondta apu. De láttam rajta, hogy feszeng, és hogy beszélni szeretne anyuval és Jasperrel, így hát azt mondtam, hogy elmegyek átöltözni. Ekkor megkönnyebbült. Bementem és átöltöztem. A mini szoknyát farmerra, a sárga topot pedig ugyanolyan zöldre cseréltem. Mire leértem, Alice már ott ugrált össze-vissza a nappaliba. Amikor elrohant előttem, én hátra estem. Persze Emmett, a nagy, medveszerű nagybátyám elkapott.
- Hé, jól vagy, kislány? – kérdezte mély hangján. Farmert és kék pólót viselt. Hozzá pedig egy edzőcipőt.
- Miért ne lenne jól? Nem olyan törékeny, mint amilyennek látszik – mondta Rosalie, a nagynéném. Ő volt a legszebb vámpír, akit valaha láttam. Hosszú szőke haja hullámokban omlott le a háta közepére. Kék magas sarkút és egy kék testhez simuló egybe részes szoknyát viselt.
- Mentek valahová? – kérdeztem.
- Moziba megyünk Emmettel – mondta Rosalie. Erre Emmett elmosolyodott.
- Nagyon szép vagy – dicsértem meg Rosalie-t. Büszke-ravasz mosoly jelent meg az arcán, de csak annyit mondott:
- Kösz.
- Na jó, akkor mi megyünk is – mondta Emmett. – Ne várjatok, későn jövünk – szólt oda a többieknek.
Na jó, nem mehetek ki, mert nem akarják elmondani, mit látott Alice. Akkor mit csináljak? Leültem a tévé elé, de nem érdekelt túlzottan, amit mondtak, így hát úgy döntöttem, elhívom Jacobot moziba.
A telefon kicsöngött, de nem vette fel senki. Aztán még egyszer, és akkor…
- Halló – szólt bele Jacob kicsit morcos hangon.
- Szia Jacob, Nessie vagyok – mondtam.
- Ó, szia Nessie! – Rögtön felvidult a hangja.
- Nem akarsz eljönni velem moziba?
- Hmm, de. Mire gondoltál, mit nézzünk? – kíváncsiskodott.
- Nem tudom – vallottam be.
- Jó, akkor majd megnézzük, mit játszanak. Fél óra múlva érted megyek – mondta.
- De…- De ekkor már letette.
Villámsebesen rohantam a szobámba. Gyors letusoltam, felvettem egy rövid gatyát és egy ujjatlan topot, és már hallottam is a csengőt.
- Gyere be - kiáltottam le.
- Oké – hallottam a választ.
Megfésülködtem, és már rohantam is Jacobhoz. Mikor meglátott, meghökkent.
- Mi van? – kérdeztem.
- Semmi, csak… megváltoztál – mondta.
- Ó – nyögtem, és egy kicsit zavarba is hozott.
- Na, akkor menjünk!
- Oké – feleltem. – Sziasztok! - köszöntem a többieknek, akik épp jöttek le az emeletről. Beültünk apu Volvójába, amit gondolom Jacob elkért tőle. Jacob egy sötét farmert és egy rövid ujjú pólót viselt. Beindította a motort, és már mentünk is a moziba.
Mikor odaértünk, Jacob kinyitotta nekem a kocsiajtót, és kisegített a kocsiból. Sikerült kikászálódnom, és akkor Jacob lenézett rám, és megfogta a kezem. Így, kéz a kézben, indultunk be. Mikor beléptük, Jacob rövid haján úgy csillant meg a fény, mintha valami fekete gyémánt lenne. Észrevette, hogy nézem, és lenézett rám. Az éjfekete szemek az én csokoládébarna szemeimbe olvadtak. Így álltunk egymás szemébe bámulva talán öt percig, mire ráeszméltünk, miért is jöttünk. Elfordultunk egymástól, és a feliratokat kezdtük nézegetni.
Kinéztünk valami szerelmes filmet, de nem jegyeztem meg a címét. A filmet zavartalanul néztük végig, de Jacob egy percre se engedte el a kezem.
Mire elindultunk haza, már nagyon késő volt. Tudtam, nagypapa, Dr. Carlisle Cullen, ki fog akadni, mert megint nem tudott időben megvizsgálni. Ez volt a mániája, minden este megvizsgált, hogy mennyit növök. Szerencsére most már egyre kevesebbet. Örülök, mert ez azt jelenti, nem leszek ráncos néni az örökké valóságig. Hazamentünk, és a ház előtt megálltunk elbúcsúzni.
- Hát akkor jó éjt! – mondtam
Jacob szép lassan közelebb hajolt hozzám, már majdnem összeért a szánk, mikor kivágódott az ajtó. Mind a ketten ösztönösen hátraugrottunk.
- Jó éjt, Nessie! – köszönt el Jacob.
- Jó éjt! – mormoltam.
Az ajtóba apu állt. Természetesen. Megvárta, míg odaérek hozzá, és azt kérdezte:
- Mit csinálsz?
- Moziban voltam Jacobbal – feleltem, bár tudtam, nem erre célzott.
- Jó, hogy haza értél – hallottam Esme szeretettel teli hangját. Esme volt a nagymamám, úgymond. Aztán lejött Carlisle az emeletről.
- Végre… gyere, megvizsgállak. – Hogy én mennyire ismerem a családomat…
- Jól van na, jövök – mondtam kicsit durcásan.
Mire végzett a vizsgálattal, már hulla fáradt voltam. Azt mondta, ma csak egy centit nőttem, ami jó hír, mert azt jeleni, lassan megállok a növekedésben.
Felkászálódtam a szobámba, megfogtam a kistáskámat, amibe a fürdős cuccokat tartottam meg a pizsamámat, és elindultam megfürdeni. Jó sokáig áztattam magam. Olyan jól esett, az izmaim elernyedtek, és teljesen ellazultam. Nyár volt. Akik iskolába jártak, azoknak pont ma kezdődött a nyári szünetünk. Gyakran álmodozom arról, hogy milyen lenne iskolába járni. Lennének barátaim… ez az egy hiányzik. Teljesen egyedül vagyok. Jó, ott van Jake, de az más. Meg anyáék is… persze ha valami bánt, elbeszélgethetek velük, de ők a szüleim. Rosalie, ő olyan nekem, mint a második anyám. Olyan sokat aggódik miattam. Alice, ő egy igazi barátnő, de vele inkább vásárolni szeretek, ha nem vagyok elfáradva, de vele se tudnék bármiről beszélgetni.
Lementem a földszintre, és apu épp zongorázott. Mindenki, az egész család ott volt, és hallgatta a dallamot, amit apu játszott. Éppen Esme kedvencét játszotta. Mire odaértem, már az utolsó hangot ütötte le. A következő szám Bella altatódala volt. Ezt még akkor írta anyának, amikor ő még ember volt a megismerkedésük után nem sokkal. Behunytam a szemem, és dúdoltam a dalt, amit oly jól ismertem, egész a végéig. És akkor apu megfordult, és egyenesen az én szemembe nézve azt mondta:
- Ez a te dalod, kicsim. Renesmee dala – fordult a többiekhez, hogy bejelentse, mit fog játszani. Mikor elkezdte, könnybe lábadt a szemem. Ez volt az első dal, amit nekem írt. Olyan szép volt. Anyu oda jött hozzám, és átölelt. Ráhajtottam a vállára a fejem. Így ültünk, míg vége nem lett a dalnak, akkor mindenki elment ”aludni”, hisz az én családomból csak én és a farkasok tudtunk aludni. Csak én és apu maradtunk ott.
- Köszönöm – mondtam már a könnyektől áztatott szemekkel.
- Szívesen, kicsim – mondta.
És elkezdte még egyszer játszani a dalt. Lekuporodtam a kanapéra, becsuktam a szemem, és engedtem, hogy átjárjon a zene. Mindig is szerettem, amikor apu nekem zongorázott, vagy csak úgy játszott. Egyszer megkérdezem tőle, hol tanult meg zongorázni. Ekkor már sokadszorra játszotta a darabot, és én éreztem, hogy lassan elnyom az álom. Még hallottam, hogy abbahagyja a játékot, és felvisz az ágyamba. Ott nyomott el teljesen az álom.