:'(

Nah végre betudtam jelentkezni! Bocsánat de egycerűen nem lehetett bejelentkezni és nem tudtam megírni neketek a rossz hírt. Kommentbe megírtam amit szerintem senki nem olvasott el de mindegy majd most először bemásolom a kommentet utána még magyarázkodok. Nah szóval ez-az:
Hello emberek kérlek aki olvasta az valahogy mondja a többieknek is... nah szóval van egy rosz hírem meg egy jó! A rosz hogy ennyi az oldalnak :( ami hiányozni fog :'( de mind1 balfasz vagyok és nem tok bejelentkezni meg időm sincs rá annyira szall a történeteknek is kampec! ezér mindenkitől bocsánatot kérek... hidjétek el nekem se tetszik annyira de ez van... viszont a jó hír hogy segíteni fogok egy másik blogon (társ tulajdonos leszek) és ott lehet kérdezni szóval ha az az ember aki ezt olvassa ellétogatna oda és valahogy tudatná a többiekkel hogy vége a blognak azt nagyon megköszönném! visszatérve a másik bloghoz ott egyenlőre csak egy történet lesz olvasható... az új blog címe: www.annaimcsistorys.blogspot.hu nah mind1 szóval lécci tudasd a többiekkel! köszönöm és hiányozni fogtok: BORSY
Hát ez volt a komment! Istenem hogy én hogy imádom ezt az oldalt. Eccerűen nehéz... megválnom tőle. Már rég elhatároztam mégis mindennap feljövök ide... Annyira fogtok hiányozni :'( Istenem mindjárt sírok... Nah mindegy sokat jelente nekem ha olvasnátok az új történeet a másik blogon... Nah meg hát ott lesznek olyas fajta történetek mint ami eccer volt itt is az egy fejezetes tudjátok? Olyanokat is fogok oda írni meg a történetnél is segítek majd... szóval nem hagyom abba az írást! Nah mind egy... ez az utolsó bejegyzésem itt :( az új blog címe: www.annaimcsistorys.blogspot.com Télleg jól esne ha mindannyian olvasnátok azt a történetet is... HIányozni fogtok ti is meg a blog is...
BORSY

Egy kis ajándék!

Itt van néhány kép. Gondoltam tetszeni fog nektek, én imádom az ilyen rajzos-animációs képeket. Egy kis meglepi.
Amúgy hamarosan lesz új fejezet. Puszi mindenkinek: BORSY




















Rose: What do you want the name her?
Bella: Renesmee!
Edward: Uh, don't i have a say too?
Bella: I nearly died giving birth to your baby! I deserve to pick her name!
Edward: It's just a little long, love...
Jake: Aw, my little Nessie!
Bella: It's Renesmee!
Edward: Cough. Cough.
Jake: But it's suck a mouthful!
Edward: ...Told you so.
Bella: Sigh.

Egy új élet története - 3. fejezet

- Na mi volt? Mesélj! – rohant le rögtön.

- Semmi.

- Semmi? Az meg hogy lehet? Két órát voltatok együtt és nem történt semmi?

- Nem. Csak beszélgettünk.

- Miről?

- Mindenről. Mesélt rólatok, a falkáról. Meg én is meséltem az előző életemről…

- Az előző életedről?

- Aha. Arról az időről, amikor még nem itt laktunk.

- Tényleg? Milyen volt?

- Hát… nem is tudom. Modell voltam csak aztán jöttek a lesi fotósok, és nem változhattam farkassá. Így abba hagytam.

- Te modell voltál? Hisz ez nagyszerű. Mit fog szólni Alice néni, ha ezt megtudja….

- Ne, nem kell megtudnia.

- De Annie…

- Nem.

- Oké, oké.

Már a terembe ültünk és ott beszéltünk. Elmesélte hogy milyen volt az óra… meg ilyenek. Az órát végig beszéltük Nessie-vel, így mikor haza mentem és leültem, hogy megírom a házit, semmit se tudtam. A hétóra nagyon lassan közeledett. Kíváncsi voltam, hogy min nevetett Seth amit meg fogok látni…

Ötkor készülődni kezdtem. Megmostam a hajam, megszárítottam, fogat mostam…. Hajamat kiengedve hagytam. Hosszú, szürke cső gatyát húztam hozzá ujjatlant. Lementem és bele bújtam a sportcipőmbe. Felvettem a tavaszi kis kabátomat és indulásra kész voltam. Ránéztem az órára, csalódottam láttam, hogy még csak félhét van. Leültem az asztalhoz és vártam… Az ujjammal dobogtam az asztalon. Aztán halk motorzúgás, léptek és csengő szó. Felpattantam és kinyitottam az ajtót. Széles mosollyal az arcán ált az ajtóba.

- Mehetünk? – kérdezte.

- Persze. – feleltem.

Lenyomtam a villanyt majd bezártam az ajtót. Megfordultam és hangos nevetésben törtem ki. Seth is velem nevetett. Az én ezüst Porschém mellett egy ugyanolyan királykék állt. Gyönyörűen festettek.

- Ezen nevettél? – kérdeztem még mindig nevetgélve.

- Aha.

Beültünk a kocsiba és Port Angeles felé vettük az irányt.

- Szóval mit csinálunk majd a parton? – kérdeztem.

- Hát hogy őszinte legyek fogalmam sincs. Gondolom Jake kitalált valamit…

- Az jó, vagy rossz, ha Jake kitalált valamit?

- Álltalába rossz. – nevette el magát. Én is vele nevettem.

Így nevetve értünk be Port Angeles városba. Seth leparkolt a mozi előtt és kinyitotta az ajtót. Kicsit szerencsétlenkedtem a biztonsági övvel, de aztán sikeresen ki tudtam szállni. Az autó mellet várt.

- Bocs, csak nem tudtam ki kapcsolni az övet. – pirultam el.

- Nem baj.

Mást nem fűzött hozzá. Besétáltunk a moziba és megpróbáltuk kiválasztani a filmet. Nem volt túl jó választék.

- Na mit nézzünk? – fordult hozzám Seth.

- Ö… nem tudom.

- Mi lenne ha inkább vacsoráznánk mozi helyett?

- Jobb lenne. – feleltem mosolyogva.

- Akkor menjünk.

Nem feleltem, csak elindultam a kocsi felé.

- Annie, nem megyünk inkább gyalog? Tudok a közelbe egy jó éttermet.

- Mehetünk. – vontam vállat és rá mosolyogtam.

Elindultunk a főút felé. Seth engem nézett. Éreztem. Azon tanakodott, hogy fogja-e meg a kezem vagy ne. Elmosolyodtam ezen a gondolaton. El sem tudta képzelni mennyire vágytam rá. Felé fordultam és egy bátorító mosoly kíséretében aprót bólintottam. Visszamosolygott és kis hatásszünetet tartva bele csúsztattam kezem az övébe. Erre egy hálás mosollyal felelt. Közben már letértünk a főutcáról. Egy nagyobb mellékutcában sétáltunk. Nap lemente volt. Gyönyörű narancssárgára festetette az eget. Mindig is elvarázsolt ez a kép. Olyan… festői vagy nem tudom. Aztán Seth hirtelen kanyarodni kezdett ezzel neki tolva engem a falnak ő meg szorosan hozzám simult. Értetlenül néztem rá, de ő csak megrázta a fejét. Kutatni kezdtem az emberek gondolataiban és hamar meg is találtam Seth reakciójának okát. Három vámpír sétált tőlünk nem messze. Seth engem nézett tudta hogy kiderítem kik ők. Megráztam a fejem jelezve, hogy semmi gond. Erre eltolta magát a faltól és rám várt. Csak három Cullen volt. Alice, Rosalie és Bella. Furcsálltam hogy Sethnek nem volt ismerős a szaguk, de úgy gondoltam nem fontos így nem kérdeztem rá. Ellöktem magam a faltól és ezzel a mozdulattal szorosan Seth mellkasának vágódtam, hogy tompítsam a becsapódást két kezemet előre raktam. Így arra eszméltem, hogy Seth mellkasának simulok két kezem, pedig két oldalt a fejem mellet. Elpirultam és elhúzódtam, de úgy láttam neki tetszett a dolog, ugyanis hatalmas vigyor terült szét arcán. Küldtem felé egy félénk bocsánatkérő mosolyt és tovább indultunk. Most már zavartalanul megfogta a kezem nem volt zavarba. Bekanyarodtunk egy utcába és aztán pedig egy kis étterembe. Nem volt nagy de annál gyönyörűbb. Az asztalok apró kis dísszel voltak díszítve. Kicsit indiai hangulata volt. Az egész hely bordó, narancssárga, arany és barna színekben pompázott. Egy nő lépett oda hozzánk. Nem volt nagyon magas, szőke, hosszú haját hátul lófarokba kötötte.

- Á hello Seth. Rég jártatok erre. Nem hoztad a fiúkat? – szólalt meg a nő csilingelő hangján. Nem volt olyan dallamos, mint Alicé vagy a többi vámpíré de az átlagnál jóval szebb volt.

- Hello Bianca. – köszöntötte Seth. – Ő itt Annie. – mutatott rám. Gondolom jó kapcsoltba vannak, ha így elcsevegtek.

- Szia Annie. – köszönt kicsit durcásan a csaj.

- Öhm… szia. – kicsit zavarba hozott egyértelmű ellenszenve.

- Jönnek a többiek is? – csillant fel Bianca szeme.

- Nem ma csak ketten leszünk – közölte Seth.

- Ó… kár. Akkor gondolom két személyes asztalt szeretnétek.

Seth bólintott és Bianca elvezetett minket az étterem hátsó részébe. Nagyobb volt a hely, mint gondoltam. Egy kisseb asztalnál álltunk meg és Seth leült az egyik székre. Én ügyetlenkedtem egy kicsit ugyanis megbotlottam valamibe. Eléggé idegesített hogy mind a ketten engem néztek így hangosan kifújtam a levegőt és leültem a székre.

- Szóval mit hozhatok? – kérdezte Bianca Sethet. Olyan volt mintha nem venné észre, hogy ott vagyok, vagy nem tudom. Eszembe jutott hogy én bele látok a fejébe. Már annyira ki tudtam zárni a gondolatokat, hogy néha el is feledkeztem róla, hogy olvasni tudok az emberek gondolatiba.

”Jaj istenem de édes. És ki ez a lány? A barátnője? Nem engedhetem, hogy járjanak. Haa ez egy randi. El kell rontanom.” Hallottam meg Bianca gondolatait. Huh ne merje elrontani a randinkat.

- Én egy kólát kérek.

- Én meg egy barackos ice teat.

Miután elment a csaj hangosan elkezdtem hahotázni, mert meghallottam gondolatait. Engem utánzott a járásomat, a hangomat.

- Mi az, min nevetsz? – kérdezte Seth.

- Öhm… semmin. – kacarásztam tovább.

Bianca hozta az üdítőket és magában nevetett, hogy most rám borítja. Csak épp azzal nem számolt, hogy én tudom, hogy mit akar. Mikor oda ért le tette Seth elé a poharat és felém fordult. Nem tudta elrejteni a ravasz mosolyt minek határára az én ajkaimon is megjelent egy gúnyos kis mosoly. Leemelte a poharat a tálcáról miközben végig a szemembe nézett és aztán eljátszotta hogy kicsúszott a kezéből. A pohár hangos csattanással esett az asztalra és felém fojt az üdítő csak, hogy én egy mozdulattal arrébb mentem a székkel így az üdítő a földön kötött ki. A lány nem értette hogy-hogy reagáltam olyan gyorsan és magába káromkodott. Én meg nem bírtam megállni hangosan is felnevettem. Ekkor Bianca már a pultnál volt. Felmosót és szivacsot hozott. Seth kérdőn nézett rám és meg intettem neki hogy majd elmondom. Bianca megint oda jött de most nem tervezte, hogy összever a felmosóval. Hangosan felkuncogtam mire egy bosszús szempárral találtam magam szembe. Seth nem értette a helyzetet, így csak itta a kóláját. Mikor Bianca végzett az ital feltakarításával és hozott helyette egy másikat, amit már nem ”ejtett el” kihozta az étlapokat. Aztán elillant. Seth kérdőn nézett rám.

- Bianca vicces kedvében van. – mondtam megint kuncogva.

- Ezt meg hogy érted? – nézett rám értetlenül.

- Megesküdött magának, hogy elcseszi a randinkat. – kicsit elpirultam és az asztalt kezdtem fixírozni. – Rám akarta borítani az üdítőt. – motyogtam, de Seth meghallotta.

Hangosan kezdett röhögni. Nem bírtam ki én is elnevettem magam. Így kacagtunk. Aztán megcsaptak Bianca gondolatai és abba hagytam. Azon agyalt mit tehetne még ellenem. Kitalálta hogy fölöttem fog átnyúlni, hogy lerakja a tányért és ”véletlenül” a hajamba borítja a kaját. Seth kíváncsian nézett miért hagytam abba a nevetést. És mikor Bianca elvetette az ötletet megint hangos röhögésbe törtem ki. Seth semmit nem értett de velem nevetett.

Szinte az egész este azzal telt, hogy nevettünk meg Bianca próbálkozott. Mikor Seth megette a kaját, amit rendelt én már magamba tömtem a hatalmas adag egy részét. Udvariasan megvártam, míg megeszi. Intett Biancának hogy fizetni szeretni mire az elszomorodott. Oda ügetett az asztalhoz és odaadta Seth-nek a számlát. Felálltunk és kisétáltunk a útra.

- Seth? – fordultam oda hozzá.

- Tessék? – felelt mély hangján.

- Elmegyünk sétálni? Tudod, nem ismerem a várost, és kíváncsi vagyok a sétáló utcára.

- Persze, elmehetünk. De ugye nem félsz a sötétbe? – kérdezte játékosan, de én kihallottam belőle az igazi kíváncsiságot

- Hát… az attól függ.

- Mitől? – komolyodott el.

- Hogy milyen a környezet. – néztem az utat inkább. És egy kicsit el is pirultam.

- Ezt meg hogy érted?

- Hát… ha emberi alakba vagyok, akkor általában félős vagyok. Gyengének érzem magam. Viszont ha farkas alakban vagyok, akkor a sötétet jobban szeretem.

- Hm… - gondolkodott el. – hát azt tudnod kell, hogy velem nem kell félned, én megvédelek.

Elpirultam de nem szóltam semmit. Csak sétáltunk kézen fogva a sétány felé. Seth magasabb volt nálam, de nem úgy hogy teljesen hátra kelljen, hajtsam a fejem, hogy az arcába nézek. Kicsit rá sandítottam és még jobban elpirultam, amikor összetalálkozott tekintetünk. Ő rám mosolygott és én egy kis félénk mosollyal válaszoltam neki. Aztán megérkeztünk. A parton voltunk. Seth megállta és magához húzott. Ajkaink egymáshoz értek és a testem valahonnan tudta mit kell csinálnia. A vérem forrt és Seth is egyre gyorsabban kapkodta a levegőt.

Új hírek!

Hé emberek van egy jó hírem. Még egy történet lesz olvasható az oldalon. A történetnek valóságos alapja van csak kicsit felturbóztuk. Nah szóval itt a történet rövid lényege: A történet egy iker párról szól akik nem sokára töltik be 16. évüket. Minden az suli első napján kezdődött. Szerelemmel, szenvedéssel, harcal, misztikus lényekel, titkokkal, csalódással és izgalommal mespékelve irja le a sztori a lányok mindennapos életét.
Hát röviden ennyi lenne a sztori. Remélem sokakat érdekel majd. Nem sokára fenn lesz az 1. fejezet is. További szép napot: BORSY

Új életem kezdete - 7. fejezet

A meglepetés! Egy extra hosszú fejezettel kedveskedek nektek. Nah jó nem tartalak fel titeket. Jó olvasást. Ja és a hozzászólásokat még mindig várom!!


- Nem mondhatom el, de bízz bennem. Ígérem, visszajövök. Vagy így, vagy úgy. És kérlek, te maradj ki ebből – próbált meg lenyugtatni.
- De Jake, ez így…
- Nem, elég. Nem vitatkozom.
- De Jake…
- NEM.
- Legalább azt mondd meg, hogy meddig…
- Én se tudom – szomorodott el.
- De Jake, te se tudod? Akkor mégis miért mész? Itt hagysz egyedül? Miért? Jake. Kérlek, ne menj! – A könnyeim már patakokban folytak.


JAKE

- De Jake, te se tudod? Akkor mégis miért mész? Itt hagysz egyedül? Miért? Jake. Kérlek, ne menj! – A könnyei végigfolytak az arcán egyenesen a mellkasomra.
Nem tudtam mit tenni… Láttam a könyörgő szemeit. Féltett. Mondjam el neki a levelet? Nem, mert akkor magát fogja hibáztatni. És azt nem akarom, még ha meg is kell halnom érte, ne tudja meg, hogy azért, hogy ő biztonságba legyen. Nekem ő a legfontosabb. Nem tehetem ki ekkora veszélynek.
- Nessie… mennem kell. Nem… egyszerűen nincs más választásom.
- Jake… mondd el. Segítek…
- Nem tudsz. Csak azzal, hogy kimaradsz ebből…
- De Jake… - kifújta a levegőt. – Megy veled a falka is?
- Nem. Egyedül megyek.
Nem felelt. Vagy inkább nem tudott felelni. A könnyei, mintha patakok lennének, úgy folytak. Szegény. Mit tettem vele? Ezt érdemli? El kell mondanom neki.
- Nessie… ne sírj. – Nem tudtam megtenni.
- Ne sírjak? Elmész. Ki tudja, mikor jössz vissza? Sőt, ki tudja, hogy vissza jössz-e egyáltalán? Én nem tudom, hogy hova mész. Senki se tudja… Csak a farkasok. Miért nem mondod el?
- Nem tehetem.
Megint nem felelt. A karját simogattam, míg ő zokogott. A végén álomba sírta magát, és rám ejtette fejét. Úgy döntöttem, hogy búcsú nélkül megyek el. Kevésbé fog fájni neki. De a levelet itt hagyom neki, és én is írok egyet.
Kimásztam alóla, és felöltöztem. A lehető leghalkabban és leggyorsabban összepakoltam néhány ruhát. Aztán leültem az asztalhoz, és megírtam a levelet. Mikor kész lettem, félbehajtottam és az asztalon hagytam, majd elővettem a másik levelet, ami nekem lett címezve, és alácsúsztattam. Kimentem a nappaliba, senki nem volt ott, az egész kihalt volt. Felkaptam az egyik kocsi kulcsát, az egyik olyanét, amit nem sajnáltak annyira, és írtam egy üzenetet, hogy a reptéren fog parkolni, a kulcsa pedig a portán lesz. Aztán kimentem a garázsba és bedobtam a táskát a kocsiba. Beültem a vezető ülésre, bedugtam a kulcsod a lyukba, de… nem bírtam beindítani. Kicsaptam az ajtót és befutottam a szobánkba. Nessie az ágyon aludt. Szemei vörösek a sírástól. Odamentem, és egy csókot nyomtam a szájára.
- Szeretlek – suttogtam a fülébe. – Mindig is szeretni foglak.
A könnyeim kibuggyantak, és rácsöppentek gyönyörű arcára. Muszáj elmennem? Nem, nem gondolhatom meg magam. Mennem kell. Megfordultam és kimentem az ajtón. Beültem a kocsiba és elszáguldottam. A könnyeim még mindig folytak az arcomon. Legalább utoljára hallhattam volna angyali kacagását, láthattam volna azt az édes mosolyt az arcán vagy a fényt, ami megcsillan a szemébe, amikor megpillant. De azzal vigasztaltam magam, hogy már csak pár napig fogok élni. Közben odaértem a repülőtérre. A kulcsod leadtam a portán, és mentem a pénztárhoz, hogy jegyet vegyek. New Hampshire-be utaztam. Az állt a levélben, hogy ott találkozunk. Felszálltam a repülőre és elfoglaltam a helyem. Majd bekapcsoltam az övet, fejem hátra hajtottam és becsuktam a szemem. Megpróbáltam felidézni Nessie arcát. A gödröcskéket az arcán, amikor nevet, a mosolyát, a hangját, a haját, a szemeit. Elmerültem az emlékekben. Észre se vettem, hogy a gép lassan ereszkedni kezd, de aztán az utaskísérő megkocogtatta a vállam, hogy lassan földet érünk. A gép leszállt, kikapcsoltam az övet, felkaptam a cuccaim és már rohantam is le a gépről. A kijárat felé fordultam, nemsokára már azon kaptam magam, hogy kinn állok az út szélén. Beültem egy taxiba, és elindultam egy hotelbe. A levél szerint szerdán találkozunk a főtéren. Ma még csak kedd van, szóval még alhatok egyet a hotelben. Közbe megérkeztünk, kifizettem a taxit és bementem a hotelbe. A recepción kértem egy szobát, és felkászálódtam a 207-es számúba. Nem is törődve azzal, hogy hogy néz ki a szoba, rávettettem magam az ágyra és elaludtam.
Másnap délbe ébredtem. Magamra kapkodtam néhány tiszta ruhát, és elindultam a főtérre. Fizettem a portán, és kijelentkeztem a hotelből. Mielőtt elindultam volna, bekapcsoltam a mobilom, és megnéztem az sms-eket. Nessie-től jött tizenöt. Mindegyikben könyörgött, hogy ne tegyem ezt, és menjek haza. Azt is írta, hogy elolvasta a leveleket. Meg hogy szeret. A kilencedik sms-nél nem bírtam tovább, kikapcsoltam a telefont és a zsebembe csúsztattam. Hát itt van. Megérkeztem a főtérre. A szökőkútnál megpillantottam két vámpírt, és elindultam feléjük. Olyan lassan közeledtem a halálom felé, amilyen lassan csak tudtam. Eldöntöttem, hogy nem fogok harcolni. Úgy sincs esélyem két nagydarab vámpír ellen egymagamban. Inkább megkönnyítem a helyzetüket, és hagyom magam. Már majdnem ott voltam, csak pár lépés.
- JAKE!


NESSIE

Mikor felébredtem, azt vettem észre, hogy a takarón fekszek. Nincs itt Jake. Olyan gyorsan ültem fel az ágyban, mint még soha. A gondolatok csak úgy száguldottak az elmémbe. A beszélgetés, Jake elmegy, itt hagy, nem jön vissza, a falka… A fejem sajgott a szemeim égtek, de ezzel most nem foglalkoztam. Az a lényeg, hogy megtaláljam Jake-t. Körbejártam az egész házat, de ő sehol se volt.
- JAKE – üvöltöttem a nappaliban, hátha nem kerestem valahol és meghallja. Bár tudtam, hogy ez nem így lesz. Valahol belül tudtam, hogy elment. – JAKE – sikítottam már sokadszorra, de válasz nem jött. Térdre rogytam, és sírni kezdtem.
- Nessie, mi történt? – rontott be apu a házba.
- Elment – nyögtem.
- Ki ment el?
- Elment – hajtogattam. Megengedtem apunak, hogy kiolvassa a fejemből a választ, mert tudtam, hogy én nem fogom tudni elmondani.
- Jake – válaszolt a saját kérdésére, és én rögtön visszacsaptam a pajzsom az elmémre.
Nem figyeltem már, hogy mit beszélnek, csak sírtam. Aztán amikor már nem volt több könnyem, felálltam, és bementem a szobánkba. Kinyitottam Jake szekrényét, és elővettem a ruháit. Azokat nézegettem, csak néztem őket, és hagytam, hogy a gondolatok cikázzanak az agyamba. Aztán megpillantottam valamit az asztalon. Felpattantam és odarohantam. Egy levél volt nekem címezve. Jake írta. A levélben ez állt:
”Nessie!
Amikor ezt olvasod, én már messze járok. Tudnod kell, hogy szeretlek, és csak azért teszem mindezt, hogy téged megvédjelek . Pár nappal ezelőtt kaptam egy levelet. A támadóink küldték nekem. Váratlanul érte őket hogy nem csak én vagyok farkas, ezért is okozták a sebeket, de ők mindvégig csak engem akartak. Azt írták, hogy menjek el New Hampsire-be. E mellé a levél mellé tettem, hogy megértsd a döntésemet. Kérlek, ne hibáztasd magad. És én sajnálom, hogy így végződik. Élj teljes és boldog életet nélkülem! Ne felejts el! Örökké szeretni foglak.
Jake”
Mire a levél végére értem, már teljesen elázott a papír alja, ahova a könnyeim potyogtak. Elővettem a másik levelet és olvasni kezdtem:
” Kedves Jacob.
Örülök, hogy meggyógyultál. Figyeltünk téged. Már jó ideje várjuk az alkalmat, hogy lecsaphassunk rád. Hogy miért? Hát tudod, egykor én is Victoria csapatához tartoztam. Amikor mindenki harcolt, nekem feltűnt, hogy nem nyerhetünk, ezért elmenekültem, és most(mert egy olyan vámpírt öltél meg, akit szerettem) bosszút állok rajtad. Ebben egy kis csapat segít nekem, hogy ne én végezzem a piszkos munkát. A múltkor a tisztáson elhibáztuk. Úgy tudtuk, hogy csak te vagy farkas, így eléggé meglepődtünk, hogy még egy csapat fiatal farkassal is meg kell küzdenünk, ám ez nem okozott gondot hála az egyik vámpír barátodnak, Emmett-nek. Tudod, elloptuk a képességét, és azzal harcoltunk ellenetek. Jól szórakoztunk. Na, mindegy, szóval, ha nem akarod, hogy a kis barátnődnek baja essen, akkor legkésőbb szerdán New Hampsire-ben leszel. Nahát akkor a főtéren találkozunk.”
Hihetetlen önvád éledt bennem. Jake miattam fog meghalni. Írtam Jake-nek az sms-eket, de egyikre sem felelt. Ekkor eszembe jutott, hogy a levélben minden benne van, ami kell, hogy megmentsem Jake-t. Kirontottam a szobából, és rohanni kezdtem. Útközben a levelet, amit Jake-nek írtak, anyu kezébe nyomtam. Két percen belül már a reptéren voltam. Megvettem a jegyet, és indultam hogy felszálljak a gépre, amikor meghallottam a nevemet. Anyu és apu rohantak felém. Persze emberi sebességgel. Megfordultam és megvártam őket.
- Mit kerestek ti itt? – rohantam le őket.
- Mi is jövünk – lóbált a kezébe anyu két jegyet. – Jake a legjobb barátom, és a lányom szerelme, nem hagyom, hogy megölje magát – magyarázta anyu értetlen arcom láttán.
Nem feleltem, csak elindultam a gép felé. Anyu és apu némán követtek. Leültem a helyemre, anyu meg apu is elfoglalták a sajátjukat. Hátra hajtottam a fejem, és Jake-t próbáltam meg felidézni. Az arcát, a mosolyát, a hangját… mindent. Valaki megkocogtatta a vállam, mire én kinyitottam a szemem. Anyu volt. A mellettem lévő széken ült, és engem nézett.
- Hogy vagy? – kérdezte.
- Nem túl jól – feleltem, és a hangom kicsit megremegett. – Olvastad a levelet?
- Igen. Kicsim, én úgy sajnálom.
- Tudom anyu, de nem a ti hibátok. Hanem az enyém. Ha Jake nem szeretne engem, akkor ez mind nem történne meg.
- Dehogy. Ez nem a te hibád. Butaságokat beszélsz. Jake nem köszönt el? – kérdezte kis szünetet hagyva.
- Nem. Búcsú nélkül ment el.
- Biztos azt hitte, hogy így jobb. Kevésbé fog neked fájni.
- Mindenhogy fáj…
- Tudom. Én is átéltem, hogy elhagy az, akit mindennél jobban szeretek. Meséltem már, nem?
- Nem mesélnéd el újra?
- Elmesélhetem, hisz olyan tisztán él még az emlékezetembe. Szóval az egész nagyon rég történt. A tizennyolcadik szülinapomon. Vagyis inkább az álmommal kezdődött, amit előző este álmodtam. Öreg voltam, eleinte azt hittem magamra, hogy a nagymamám vagyok, aztán elindult felém Edward és bőre szikrázott a napfényben. Féltem, hogy kiderül a titka ezért a szememmel próbáltam figyelmeztetni, de ő csak mosolygott. Mikor odaért hozzám, átölelt és azt suttogta a fülembe, hogy Boldog Születésnapot. – Itt felnevetett, de én teljesen beleéltem magam a történetbe. – Ekkor felriadtam, és reggel nem volt mellettem Edward. Elrohantam a fürdőbe, és megnéztem magam a tükörben, ráncokat keresgéltem. Mikor megállapítottam, hogy egy sincs, visszabattyogtam a szobámba. Elindultam az iskolába, ahol Alice és Edward vártak… - elmesélte az egész történetet. Annyira beleéltem magam a történetbe hogy nem is vettem észre, hogy a gép leszállt, csak mikor anyu megemlítette.
Leszálltunk a gépről, és elindultunk a főtér felé. Jake nem volt itt, így bementünk egy szállodába, és én meg anyu az ágyon ülve vártunk. Apu elment kinyomozni, hogy hol van Jake.
Nagyon türelmetlen voltam. Már azon gondolkodtam, hogy megkeresem aput, amikor kivágódott az ajtó. Apu lépett be.
- Sehol se találom – hajtotta le a fejét.
Nem tudtam mit tenni, bementem a másik szobába, és magamra zártam az ajtót. Féltem. Vagyis Jake-t féltettem. Mi van, ha nem érek oda időben? Mi van, ha elveszítem? Mi van, ha valamit félreértettem a levélben? A kérdések fénysebességgel száguldottak a fejemben. Hirtelen felpattantam, és kimentem anyuhoz.
- Anya, hol van a levél? – kérdeztem. Nem felelt, csak odanyújtotta. – Kösz.
Visszamentem a szobába, és olvasni kezdtem. Az egész estét azzal töltöttem, hogy a levelet olvasgattam. Reggel hatkor kimentem, és rávettem őket hogy induljunk, mert ki tudja, hogy Jake mikor megy ki. Kijelentkeztünk a szállodából, és elmentünk a főtérre. Egy padra ültünk le egy eldugott kis helyen. Úgy ültem, hogy pont rálássak a szökőkútra. Valahogy tudtam, hogy az lesz a megoldás kulcsa. És akkor megpillantottam Jake-t. A másik irányból jött. Fel sem fogtam, hogy mi történik, de vészesen gyorsan közeledett két alak felé, akik mintha vámpírok lettek volna. A két nagydarab Jake-en tartotta a szemét, de nem mozdultak, csak álltak és bámulták. Mire felfogtam, mi történik, Jake már csak pár lépésre volt tőlük.
- JAKE – sikítottam. Megtorpant, és a két vámpír rögtön reagált. Elindultak felé. Eszeveszett tempóba rohanni kezdtem. De túl messze voltam. A két vámpír előbb odaért. Megfogták Jake vállát, és húzni kezdték egy kocsi felé. De nem úgy tűnt, hogy Jake ellenkezne. Közben apu mellettem termett, felkapott a hátára, és rohanni kezdtünk a kocsi után. Anyu kicsit hátrébb volt, de azért ő se maradt le. A kocsi nem tudott lerázni minket. Egyenesen kihajtottak a városból. Mikor kiértünk, a kocsi felgyorsított.


JAKE

- JAKE – kiáltotta Nessie.
De hát Nessie nincs itt. Közben megtorpantam. A két vámpír felém indult. Megfogták a vállam, és vezetni kezdtek egy kocsi felé. Nem ellenkeztem. Biztos csak képzeltem Nessie hangját. Beültem a kocsiba, és beindították a motort. Kimentünk a városból és száguldani kezdtünk. Egy régi épület előtt álltunk meg. Kiszálltunk és bementünk. Egy nagy teremben találtam magam. Azt mondták, hogy be kell mennem egy kis szobába. Hát bementem. Nem volt nagy, a falai bordóra voltak festve, és mindenhol függönyök lógtak. Egy kanapé volt a helyiség másik felén. Mivel nem volt ott senki, leültem és vártam. Semmit sem értettem. Miért kellet ide jönnöm? És miért nem ölnek már meg? És miért hallottam Nessie hangját a főtéren? Kérdések ezrei zsibongtak a fejembe, és egyikre sem fogok választ kapni. Még mindig abban bíztam, hogy gyorsan végeznek velem. Ekkor az ajtó kinyílt és egy nő lépett be rajta. Hétköznapi ruhát viselt, nem volt rajta semmi furcsa, csak a szeme. Vérvörös. Tehát ő nem olyan, mint a Cullen család. Mondjuk, bíztam is benne. Hogy nézne ki egy vegetáriánus vámpír, aki megöl egy farkast. Tehát csak meg kell harapnia és meghalok. Számomra halálos a vámpír méreg. Miközben így elgondolkodtam, a nő egyre közelebb jött. Leült mellém a kanapéra, és csak bámult.
- Örülök, hogy itt vagy – közölte kis idő után. – A nevem Vanessa. Tudom, hogy azért jöttél, hogy megmentsd Renesmee-t, ám ez nem sikerült. Elraboltuk őt. Mindjárt behozzák ide a barátaim.
- Nessie itt van? De hát… azt írtad jöjjek el, ha nem akarom, hogy baja essen. Eljöttem. Őt engedjétek el.
- Azt mondtam, hogy nem esik baja, nem azt, hogy otthon is marad.
Ebben a pillanatban benyitottak, és Nessie-t hozták be. Két vámpír kísérte. Az egyik hátra szorította a kezét, a másik meg vigyázott nehogy el akarjon szökni. Nessie rángatózott, próbált menekülni de erős vámpírkezek nem engedték.
- Nessie? – kérdeztem, még mindig nem tudtam elhinni, hogy ő az. Nem maradt volna csendben. Nem beszélt, csak nézett rám. – Nessie, te vagy az?
- Nem esik bántódása, ha engem szolgálsz. Légy a testőröm. Védj meg minden veszélytől, és kövesd minden parancsomat. Ne foglalkozz semmi mással, csak velem – mondta a nő.
- És ha ezt mind megteszem, hazaküldöd őt úgy, hogy egy karcolás se legyen rajta.
- Megegyeztünk – nyújtott kezet a nő. Megfogtam és megráztam.
Nessie-t kivitték a szobából, és én egedül maradtam a nővel. Ebben a pillanatban a falon egy óriási lyuk keletkezett, és Edward, Bella és Nessie jöttek be rajta.
- Jacob! Védj meg, ezek bántani akarnak engem – sikította a nő.
- De… - próbáltam ellent mondani. Két vámpír jött be és az egyik Edwardnak a másik Bellának ugrott. Nessie maradt. De hisz őt fogva tartják.
- JAKE – ugrott a nyakamba.
- Hogy szöktél meg? – kérdeztem.
- Mi? Honnan? – értetlenkedett.
- Hát fogva tartottak, hogy engem fenyegessenek… Nem emlékszel? – magyaráztam.
- Jake, engem nem tartottak fogva, a főtértől idáig követtünk titeket.
Az ajtó kivágódott és egy másik Nessie ugrott neki szerelmemnek.
- Jake, segíts! – sikította az egyik.
- Ö… - Nem tudtam, melyik az igazi Nessie, az én Nessie-m.
Ugyanolyan ruhában voltak. Mindenük ugyanolyan volt. Kicsit vonakodva, de megindultam feléjük. Aztán rájöttem. Már tudtam, melyik az igazi Nessie. Éreztem. Felismertem őt. Ő kiabált, hogy segítsek. Egy ütést mértem az áll Nessie-re, aki a földre esett és visszaváltozott egy másik vámpírrá. Egy szökkenéssel farkas lettem és elintéztem a vámpírt. Nagyon felbosszantott. Hogy jön ő ahhoz, hogy lemásolja az én Nessie-m kinézetét? Úgy láttam, elkél a segítség Bellának. Így hát besegítettem, és együtt elintéztük a nagydarab vámpírt, aki ráugrott. És akkor egy egész hadsereg rontott be. Nagyon úgy tűnt, hogy minket akarnak megölni. A Vanessa nevű nő vezette őket. Őrült harc vette kezdetét. Edwardra tízen mentek rá, és ő elcsalta őket az erdő felé. Bellára öt kisseb nő ugrott, és Nessie felé tartott még tíz vámpír. Elé ugrottam és vicsorogtam. Mire válaszul tíz vámpírt kaptam. Nessie hirtelen mellettem termett, és a kezét két vámpír arcára helyezte. Mind a kettőnek a szeme elsötétült, mire én kihasználva az alkalmat kitéptem belőlük egy-egy darabot. Nessie rám mosolygott, és rátette a kezét két másik arcára. Megint megtettem azt, amit az előzőekkel. Jó csapat voltunk, ám megtalálták a gyengénket. Egyszerre húsz vámpír ugrott ránk. Megpróbáltunk kitörni alóluk, de nem tudtunk. Hirtelen mind lerepült rólunk. Sok sebből véreztem, és már az ájulás szélén álltam, de meg akartam nézni, hogy ki mentett meg minket. Az a kép fogadott, hogy Rose körül kering tíz vámpír. Kicsit arrébb Emmett használja új képességét. Esme feltartotta a vámpírokat, akik támadni készültek. Alice a jövőt fürkészte, Jasper pedig nyugalmat sugárzott. Carlisle Bellát gyógyította, akinek teste élettelenül feküdt a padlón. Edward mellette gubbasztott mit sem törődve saját sérüléseivel. És Nessie… Ő is élettelenül feküdt nyílt sebekkel kicsit odébb.
- CARLISLE – üvöltöttem, mire a szólított felkapta a fejét, és felém fordult. Nem bírtam megszólalni, se megmoccanni, így böktem egyet a fejemmel Nessie felé. Arra nézett, és rémület ült ki az arcán. Odarohant Nessie-hez, leült mellé és gyógyítani kezdte. És aztán minden elsötétült. Nem éreztem a fájdalmat, nem láttam Nessie-t. Nem tudtam szabadulni a sötétségtől.


NESSIE

Az erdőből néztük a raktár épületet. Már megvolt a tervünk csak a megfelelő pillanatot vártuk.
- MOST – kiáltotta apu, mire nekirohantunk a falnak hatalmas lyukat bontva ezzel, és ott volt benn Jake.
A nő hisztizni kezdett, hogy védje meg, ám Jake összezavarodott.
- JAKE – ugrottam a nyakába.
- Hogy szöktél meg? – kérdezte.
- Mi? Honnan? – Nem értettem, hogy hogy érti…
- Hát fogva tartottak, hogy engem fenyegessenek… Nem emlékszel? – magyarázta el.
- Jake engem nem tartottak fogva a főtértől idáig követtünk titeket.
Az ajtó kivágódott és egy ugyanolyan lány ugrott rám, mint amilyen én vagyok. Mintha az ikertestvérem lett volna.
- Jake, segíts! – sikítottam.
Kicsit vonakodva, de megindult felénk. Aztán egyszer csak a másik lány a földre esett és átváltozott. Egy másik vámpír lett belőle. Jake farkassá változott, és elintézte. Aztán segített anyunak. Egy kis sereg tört be, és tíz vámpír egyenesen felém tartott. Jake elém ugrott, és vicsorogni kezdett. A tíz vámpír ráugrott, és én láttam, hogy nem bír annyival. Eszembe jutott egy ötlet. Jake mellé ugrottam, és a kezem két másik vámpír arcára csúsztattam. Egy labirintust mutattam nekik. Egyszer elvittek egy nagy labirintusba, és eltévedtem. Na, arra a percre gondoltam, a kétségbeesésre. Jake-nek leesett, mit csinálok, és rátámadt a két vámpírra. Megtettük ezt még kettővel, aztán vagy húsz másik kezdett el tépkedni, szaggatni és harapni. Az egyik belekapott a hasamba, mire éles fájdalmat éreztem minden egyes porcikámban. De megpróbáltunk kijutni. Nem ment. Hirtelen minden elsötétült, csak egy foltot láttam utoljára, aztán elájultam.


CARLISLE

Mikor megérkeztünk, rögtön Bellához rohantam. Letelepedtem mellé, és gyógyítani kezdtem. Szegény, semmi energiája nem maradt. Pislogni is alig tudott. Ezzel jelezte, hogy itt van, és nem ájult el. Sok nyílt sebe volt. Már majdnem kész voltam, amikor meghallottam Jake kiáltását.
- CARLISLE – üvöltötte nevemet, mire odakaptam a fejem. Láttam rajta, hogy az ájulás szélén áll, így azt hittem, neki kell a segítség, de ő bökött egyet a fejével. Elnéztem arra és Nessie-t láttam ott feküdni. Az egész hasát felszakították. Odarohantam, és kezem rögtön rátettem legnagyobb sebére.
- Nessie? Nessie, hallasz? – beszéltem hozzá.
Csak egy hangos nyögés lett a válsz. Bella és Edward is csatlakoztak hozzám. Most már Bella is jól volt. Vagyis jobban. Voltak sérülései, de inkább a lánya miatt aggódott. – Edward, segíts a többieknek – mondtam. Hisz ő gondolatolvasó, sokat tud segíteni.
Begyógyítottam Nessie legnagyobb sebét és sorra a többit is, csak a kisseb karcolásokat hagytam akkorra, mikor már mindenki jól lesz. Jacobhoz rohantam, aki szintén elég rosszul festett. Szerencsére törése neki sem volt, így elkezdhettem az ő sebeit is gyógyítani.

Hozzászólásokat várom!!

Egy pokoli bál

Kommenteket várom.


A hintó megállt mire én feleszméltem hogy megérkeztünk a színházba. Egy öltönyös férfi nyújtotta a kezét felém, belecsúsztattam fehér kesztyűbe bujtatott kezemet, és hagytam hogy segítsen kiszállni. Na nem mintha nem ment volna egyedül is, de ez ilyen gesztusnak számított az embereknél azt hiszem. Fekete földig érő kabátot viseltem, ami jól eltakart a kíváncsi szemek elől. Hosszú volt és nagy, viszont a legújabb divat. Így nem volt annyira kitűnő hogy eltakar, mindenkinek olyan volt nem éreztem különcnek magam. Szép lassan besétáltam az épületbe. Gyönyörű volt. Minden arany volt. Az egész ragyogott belülről. Felmentem a páholyba, amit nekünk készítettek elő és az első, a színpadhoz legközelebb eső székre leültem. Ez volt az első színdarab, amit láttam életemben. Olyan csodálatos volt ez az egész. Egy jelentéktelen lány egy gyönyörű helyen a díszpáholyból színdarabot néz. Nem tudom hogy valaha éltem-e áthasonlót. Nem emlékszem csak egy emlékem maradt meg emberi életemből, de azt tudom, hogy hihetetlenül jó érzés itt ülni. Azt hiszem, hogy a darab után Alice bálba visz. Alice volt az, aki ide hozott, neki köszönhetem hogy élek még. Bár igazából néha magam se hiszem el, hogy tényleg az történt-e ami… És abban a pillanatban megint rám tört az a látomás vagy nem tudom mi. Újra átéltem az egészet:
”Befordultam egy sikátorba, mert rövidebb úton akartam menni. Amikor figyelmes lettem valami mocorgásra az egyik sarokban. Nem tudom miért, de rám tört a pánik. Lehet hogy csak egy macska… De a megérzésem nem hagyott nyugodni. Oda kellett mennem, megnézni mi az. Elindultam hát a sarok felé és mikor elég közel voltam hogy a lámpásom fényénél is lássam mi az megálltam. Szép lassan közelebb toltam a kezem a sarokhoz és csak egy kis cicát pillantottam meg. Úgy látszik nem kellett, volna annyira megijednem. Nem foglalkoztam vele csak megfordultam és elmentem a másik irányba. Már majdnem befordultam a ház mellet, ahol kijutok a főútra, amikor valami hangos csattanással összetört mögöttem. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek hát visszamentem. Amikor már jó messze jártam a főúttól kíváncsiságom még jobban hajtott. És akkor egy alak termett előttem. Meglepetésemre sikkantottam egy nagyot. Az ember csak mosolygott.
- Meg ijedtem. – hallottam meg saját hangom.
- Ó tényleg? Sajnálom. – a férfi hangja bársonyos és kedves volt.
Aztán csak arra eszméltem, hogy a földön fekszek úgy harminc méterre attól a helytől, ahol az előbb álltam. A férfi pillanatokon belül mellettem termett és eltörte az alkaromat. Hangos visítás hagyta el ajkaim. Ez tetszett neki eltörte a másik kezemet is mire én kétszer olyan hangosan felüvöltöttem. De ez nem volt elég neki, mind a két lábamat eltörte és én a sok vér látványától elkábultam. Fel se tudtam fogni, mi történik csak, hogy nagyon fáj a nyakam. Meg erőltettem magam és kinyitottam a szemem, hogy megnézzem, mi okozza a fájdalmat, de arra lettem figyelmes, hogy a férfi karjaiban vagyok, és ő ajkait szorosan a nyakamhoz nyomja. Megpróbáltam ellökni magamtól de meg se moccant. Aztán egy hangos csattanás és én a földre estem. A férfi eltűnt mellőlem és szemeim megint lecsukódtak. A hangos csattanások miatt megint megerőltettem magam, hogy kinyissam szemeim. Csak két alakot láttam egymással harcolni. Nem tudtam tovább nyitva tartani a szemeim így engedtem, hogy lecsukódjanak. Mind eközben egyre nagyobb fájdalmat éreztem a nyakamtól elindulni. De nem érdekelt tudtam, bármi harcol is a férfival megmentett a fájdalomtól, amit a nyakamnál éreztem. De most egyre jobban égtem belülről. Minden egyes porcikámat kiégette a tűz. És ez a tűz egyre közelebb ért a szívemhez. Hihetetlenül fájt de ez most nem érdekelt, csak az hogy megállítsam a tüzet. Tudtam, ha eléri, akkor az életemnek vége. Még nem akartam meghalni. Hisz még csak tizenhét éves vagyok. Kiabáltam hogy égek. Hogy valaki oltsa el a tüzet, mert elégek, de válasz nem érkezett. Minden hangomat beleadva üvölteni kezdtem.
- Hallie. Hé, semmi baj. Nem lesz semmi baj. Én itt vagyok. Veled vagyok. A nevem Alice. Hallie? Hallasz engem? Hallie? Elkéstem, nincs mit tenni át fog változni. – nyugtatott egy bársonyos hang és azt hiszem, hogy magában beszélt.
De a fájdalom nem múlt el. Egy örökké valóságnak tűnt, amíg égtem, de aztán csillapodni kezdett a fájdalom és szép lassan teljesen eltűnt. Kinyitottam a szemem és Egy lányt láttam magam mellett ülni. Mikor észre vette hogy felébredtem melegen rám mosolygott. Még mindig a sikátorba voltam. És még mindig sötét volt.
- Szia Hallie. A nevem Alice. – hallottam meg egy bársonyos hangot.
- Szia Alice. Te tudod mi történt? – ezt én akartam kérdezni de valami csilingelő hang szólalt meg helyettem. Körbenéztem, hátha van valaki még a sikátorba, de csak ketten voltunk.
- Majd mindent elmondok a szállodába, de most gyere. El kell mennünk innen.
Feltápászkodtam és elindultam az Alice nevű lány után…”
A látomás itt szétszakadt. Láttam, hogy Alice aggódó pillantással néz engem.
- Hallie jól vagy? – kérdezte. – Mit láttál? – már kitapasztalta a képességem. Tudta mit kell kérdezni.
- Csak az átváltozásom estéjét, megint. – csüggedtem.
Alice szerint nekem ez a különleges képességem. Hogy a jövőmet vagy a múltamat látom. De csak az enyémet. Az ő képessége majdnem ugyan olyan, mint az enyém csak ő mindenkiét látja, akire koncentrál. Az ő látomásai a döntések alapján változnak. Az enyém nem. Én mindig pontosan tudom, hogy mi fog történni. És amit én látok az úgy is lesz. A darabnak ebben a percben lett vége. De jó a látomásom miatt lemaradtam a darabról.
Elmentünk a hintóhoz és haza mentünk. Mind a ketten át akartunk öltözni. Alice berohant a szobájába és én is az enyémbe. Ott lógott a fogason a ruhám. Testhez simuló, fehér, földig érő ruhát varrattam. A vállamon csak két kis pánt rögzítette a ruhát mely mély kivágással rendelkezett. Gyorsan felvettem és a tükörbe néztem magam. Tökéletesen kiemelte karcsúságom. Fehér színe, pedig illet a bőröm tónusához. Halk kopogtatás ütötte meg a fülem.
- Gyere be. – kiáltottam ki és Alice lépett be a szobába. Az ő ruhája fekete volt, szintén földig érő, de pántnélküli.
- Mehetünk? – kérdezte.
- Aha csak egy pillanat. Addig menj, mindjárt megyek én is. – küldtem ki.
Szőke hosszú hajamat hajtűkkel a fejem hátuljára tűztem és oldalt két-két tincset hagytam. Oldal frufrumat is ott hagytam és már mentem is Alice-hez. Beültünk a hintóba és indultunk a bálba. Még nagyba utaztunk, amikor újabb látomás fogott el. Egy mezőn futottam. Ugyan ebbe a ruhába kendőim csak úgy szálltak a szélbe. Azt nem tudom hova futottam, de küzdöttem érte hogy ott lehessek. Vagy talán menekültem valami elől? Vagy futottam valakihez? Ezzel töltöttem az utat, hogy megfejtsem a látomásom. Úgy döntöttem Alicenek nem kell mindenképp tudnia a látomásról, így hát nem mondtam el neki. A hintó megint megált és megint egy öltönyös férfi nyújtotta a kezét felém. Sajátom belecsúsztattam az övébe és kiszálltam a hintóból. A férfi ugyan ezt a mozdulatot, megcsinálta a nővéremmel, Aliceszel is. Bementünk az épületbe. Ez is ugyan olyan gyönyörű volt, mint a színház. Alice mutata az utat. Egy hosszú folyosón mentünk végig és Alice az mondta, hogy itt van a lépcső, ahol lemész a többiekhez és próbáljak meg nem legurulni rajta. Ő ment előlre. Befordult a sarkon és ment néhány métert majd elindult egy lépcsőn. Kezét végig húzta a korlátom majd kicsit jobbra fordult és lement a főlépcsőn. Egy férfi nyújtotta kezét felé és ő örömmel ment el táncolni a fickóval. Ki kukucskáltam a fal mögül és láttam azt a temérdek sok embert, akik mind egymással táncolnak. Voltak, akik nem táncoltak azok az asztaloknál beszélgettek vagy ép falatoztak. Jól van le kell mennem közéjük. Nem lesz semmi baj. Ügyes leszek. Elég erőt gyűjtöttem hozzá hogy elinduljak, így hát leléptem az első lépcsőfogon. Aztán a másodokon. És akkor úgy éreztem mindenki engem néz. Felnéztem, de úgy láttam, senki sem néz engem. Vissza akartam fordulni, de hogy nézett volna az ki? Így hát tovább mentem. A harmadik majd a negyedik lépcsőfok. Közben kezem, úgy ahogy Alicetől láttam, a korláton húztam. Szép lassan leértem a melléklépcsőn. Huh most jön a főlépcső. Ugyanolyan fordulatot tettem, mint Alice és elindultam a lépcsőn. Nem mertem felnézni, csak amikor már a lépcső felénél jártam. Mindenki ámuldozva nézett rám. És akkor beharaptam az alsó ajkam. Miért néznek? Egy fiú indult el felém. Annyi idős lehetett, mint én. Megállt a lépcső alján és felém nyúlt. Magabiztosan sétáltam le a lépcsőn és a kezébe csúsztattam a kézfejem. Ő rám mosolygott és én rá. Aztán a parkettre vezetett és táncoltunk. Egész este csak táncoltunk meg beszélgettünk. A neve Taylor volt. Helyes fiú volt. Sokat nevettem vele. Éppen mesélt egy történetet, amikor valaki a nevemen szólított.
- Hallie… - mondta.
- Tessék? – kérdeztem.
- Mi csoda? – kérdezte Taylor aki félbeszakítottam.
- Hallie… - hallottam megint a hangot.
- Hallottad ezt?
- Mit? – értetlenkedett.
- Hát ezt a hangot. Ami a nevemet suttogja… - hát hogyan is hallhatná hisz ő nem vámpír, mint én. – Sajnálom de most mennem kell. – álltam fel az asztaltól.
- Hallie… - szólt megint a hang.
- Na de…
- Mennem kell. Szia. – köszöntem el és elindultam a hang irányába.
- Hallie…- a hang egyre kétségbe esettebb lett.
- Jövök. – suttogtam vissza.
- Hallie…
- Itt vagyok.
- Hallie…
- Merre vagy?
- Hallie… - a hang csak a nevemet mondta. Közben már az épület kertjébe futottam.
- Hol vagy?
- Hallie…Hallie…Hallie…Hallie….Hallie…Hallie…
És itt megtörtént, amit láttam. Egy réten rohantam. Csak most már tudtam miért. De azt nem hova. Csak rohantam a hang után, ami egyre csak a nevemet kiabálta. Egyenesen az erdő felé rohantam. Befutottam az erdőbe és…

Meglepik!

Hahó emberek, nemsokára meglepik várhatók. Annyit elárulok hogy lesz egy 1. fejezetes kis történet, "kis" változás az oldalon meg valami más az én ficemmel kapcsolatba... Remélem tetszeni fognak. Amúgy azér lesznek a meglepik mert most levoltam maradva és gondoltam hátha örültök neki. A kommenteket még mindig várom akár rosz akár jó mert szeretnék tanulni a hibáimból. Amúgy ha valaki valami nagyobb hibát észlel, vagy ki szeretné fejteni mi nem tetszik neki akkor az írhat e-mailt is. E-mailem: borsy28@citromail.hu
Puszi: BORSY