Új életem kezdete - 7. fejezet

A meglepetés! Egy extra hosszú fejezettel kedveskedek nektek. Nah jó nem tartalak fel titeket. Jó olvasást. Ja és a hozzászólásokat még mindig várom!!


- Nem mondhatom el, de bízz bennem. Ígérem, visszajövök. Vagy így, vagy úgy. És kérlek, te maradj ki ebből – próbált meg lenyugtatni.
- De Jake, ez így…
- Nem, elég. Nem vitatkozom.
- De Jake…
- NEM.
- Legalább azt mondd meg, hogy meddig…
- Én se tudom – szomorodott el.
- De Jake, te se tudod? Akkor mégis miért mész? Itt hagysz egyedül? Miért? Jake. Kérlek, ne menj! – A könnyeim már patakokban folytak.


JAKE

- De Jake, te se tudod? Akkor mégis miért mész? Itt hagysz egyedül? Miért? Jake. Kérlek, ne menj! – A könnyei végigfolytak az arcán egyenesen a mellkasomra.
Nem tudtam mit tenni… Láttam a könyörgő szemeit. Féltett. Mondjam el neki a levelet? Nem, mert akkor magát fogja hibáztatni. És azt nem akarom, még ha meg is kell halnom érte, ne tudja meg, hogy azért, hogy ő biztonságba legyen. Nekem ő a legfontosabb. Nem tehetem ki ekkora veszélynek.
- Nessie… mennem kell. Nem… egyszerűen nincs más választásom.
- Jake… mondd el. Segítek…
- Nem tudsz. Csak azzal, hogy kimaradsz ebből…
- De Jake… - kifújta a levegőt. – Megy veled a falka is?
- Nem. Egyedül megyek.
Nem felelt. Vagy inkább nem tudott felelni. A könnyei, mintha patakok lennének, úgy folytak. Szegény. Mit tettem vele? Ezt érdemli? El kell mondanom neki.
- Nessie… ne sírj. – Nem tudtam megtenni.
- Ne sírjak? Elmész. Ki tudja, mikor jössz vissza? Sőt, ki tudja, hogy vissza jössz-e egyáltalán? Én nem tudom, hogy hova mész. Senki se tudja… Csak a farkasok. Miért nem mondod el?
- Nem tehetem.
Megint nem felelt. A karját simogattam, míg ő zokogott. A végén álomba sírta magát, és rám ejtette fejét. Úgy döntöttem, hogy búcsú nélkül megyek el. Kevésbé fog fájni neki. De a levelet itt hagyom neki, és én is írok egyet.
Kimásztam alóla, és felöltöztem. A lehető leghalkabban és leggyorsabban összepakoltam néhány ruhát. Aztán leültem az asztalhoz, és megírtam a levelet. Mikor kész lettem, félbehajtottam és az asztalon hagytam, majd elővettem a másik levelet, ami nekem lett címezve, és alácsúsztattam. Kimentem a nappaliba, senki nem volt ott, az egész kihalt volt. Felkaptam az egyik kocsi kulcsát, az egyik olyanét, amit nem sajnáltak annyira, és írtam egy üzenetet, hogy a reptéren fog parkolni, a kulcsa pedig a portán lesz. Aztán kimentem a garázsba és bedobtam a táskát a kocsiba. Beültem a vezető ülésre, bedugtam a kulcsod a lyukba, de… nem bírtam beindítani. Kicsaptam az ajtót és befutottam a szobánkba. Nessie az ágyon aludt. Szemei vörösek a sírástól. Odamentem, és egy csókot nyomtam a szájára.
- Szeretlek – suttogtam a fülébe. – Mindig is szeretni foglak.
A könnyeim kibuggyantak, és rácsöppentek gyönyörű arcára. Muszáj elmennem? Nem, nem gondolhatom meg magam. Mennem kell. Megfordultam és kimentem az ajtón. Beültem a kocsiba és elszáguldottam. A könnyeim még mindig folytak az arcomon. Legalább utoljára hallhattam volna angyali kacagását, láthattam volna azt az édes mosolyt az arcán vagy a fényt, ami megcsillan a szemébe, amikor megpillant. De azzal vigasztaltam magam, hogy már csak pár napig fogok élni. Közben odaértem a repülőtérre. A kulcsod leadtam a portán, és mentem a pénztárhoz, hogy jegyet vegyek. New Hampshire-be utaztam. Az állt a levélben, hogy ott találkozunk. Felszálltam a repülőre és elfoglaltam a helyem. Majd bekapcsoltam az övet, fejem hátra hajtottam és becsuktam a szemem. Megpróbáltam felidézni Nessie arcát. A gödröcskéket az arcán, amikor nevet, a mosolyát, a hangját, a haját, a szemeit. Elmerültem az emlékekben. Észre se vettem, hogy a gép lassan ereszkedni kezd, de aztán az utaskísérő megkocogtatta a vállam, hogy lassan földet érünk. A gép leszállt, kikapcsoltam az övet, felkaptam a cuccaim és már rohantam is le a gépről. A kijárat felé fordultam, nemsokára már azon kaptam magam, hogy kinn állok az út szélén. Beültem egy taxiba, és elindultam egy hotelbe. A levél szerint szerdán találkozunk a főtéren. Ma még csak kedd van, szóval még alhatok egyet a hotelben. Közbe megérkeztünk, kifizettem a taxit és bementem a hotelbe. A recepción kértem egy szobát, és felkászálódtam a 207-es számúba. Nem is törődve azzal, hogy hogy néz ki a szoba, rávettettem magam az ágyra és elaludtam.
Másnap délbe ébredtem. Magamra kapkodtam néhány tiszta ruhát, és elindultam a főtérre. Fizettem a portán, és kijelentkeztem a hotelből. Mielőtt elindultam volna, bekapcsoltam a mobilom, és megnéztem az sms-eket. Nessie-től jött tizenöt. Mindegyikben könyörgött, hogy ne tegyem ezt, és menjek haza. Azt is írta, hogy elolvasta a leveleket. Meg hogy szeret. A kilencedik sms-nél nem bírtam tovább, kikapcsoltam a telefont és a zsebembe csúsztattam. Hát itt van. Megérkeztem a főtérre. A szökőkútnál megpillantottam két vámpírt, és elindultam feléjük. Olyan lassan közeledtem a halálom felé, amilyen lassan csak tudtam. Eldöntöttem, hogy nem fogok harcolni. Úgy sincs esélyem két nagydarab vámpír ellen egymagamban. Inkább megkönnyítem a helyzetüket, és hagyom magam. Már majdnem ott voltam, csak pár lépés.
- JAKE!


NESSIE

Mikor felébredtem, azt vettem észre, hogy a takarón fekszek. Nincs itt Jake. Olyan gyorsan ültem fel az ágyban, mint még soha. A gondolatok csak úgy száguldottak az elmémbe. A beszélgetés, Jake elmegy, itt hagy, nem jön vissza, a falka… A fejem sajgott a szemeim égtek, de ezzel most nem foglalkoztam. Az a lényeg, hogy megtaláljam Jake-t. Körbejártam az egész házat, de ő sehol se volt.
- JAKE – üvöltöttem a nappaliban, hátha nem kerestem valahol és meghallja. Bár tudtam, hogy ez nem így lesz. Valahol belül tudtam, hogy elment. – JAKE – sikítottam már sokadszorra, de válasz nem jött. Térdre rogytam, és sírni kezdtem.
- Nessie, mi történt? – rontott be apu a házba.
- Elment – nyögtem.
- Ki ment el?
- Elment – hajtogattam. Megengedtem apunak, hogy kiolvassa a fejemből a választ, mert tudtam, hogy én nem fogom tudni elmondani.
- Jake – válaszolt a saját kérdésére, és én rögtön visszacsaptam a pajzsom az elmémre.
Nem figyeltem már, hogy mit beszélnek, csak sírtam. Aztán amikor már nem volt több könnyem, felálltam, és bementem a szobánkba. Kinyitottam Jake szekrényét, és elővettem a ruháit. Azokat nézegettem, csak néztem őket, és hagytam, hogy a gondolatok cikázzanak az agyamba. Aztán megpillantottam valamit az asztalon. Felpattantam és odarohantam. Egy levél volt nekem címezve. Jake írta. A levélben ez állt:
”Nessie!
Amikor ezt olvasod, én már messze járok. Tudnod kell, hogy szeretlek, és csak azért teszem mindezt, hogy téged megvédjelek . Pár nappal ezelőtt kaptam egy levelet. A támadóink küldték nekem. Váratlanul érte őket hogy nem csak én vagyok farkas, ezért is okozták a sebeket, de ők mindvégig csak engem akartak. Azt írták, hogy menjek el New Hampsire-be. E mellé a levél mellé tettem, hogy megértsd a döntésemet. Kérlek, ne hibáztasd magad. És én sajnálom, hogy így végződik. Élj teljes és boldog életet nélkülem! Ne felejts el! Örökké szeretni foglak.
Jake”
Mire a levél végére értem, már teljesen elázott a papír alja, ahova a könnyeim potyogtak. Elővettem a másik levelet és olvasni kezdtem:
” Kedves Jacob.
Örülök, hogy meggyógyultál. Figyeltünk téged. Már jó ideje várjuk az alkalmat, hogy lecsaphassunk rád. Hogy miért? Hát tudod, egykor én is Victoria csapatához tartoztam. Amikor mindenki harcolt, nekem feltűnt, hogy nem nyerhetünk, ezért elmenekültem, és most(mert egy olyan vámpírt öltél meg, akit szerettem) bosszút állok rajtad. Ebben egy kis csapat segít nekem, hogy ne én végezzem a piszkos munkát. A múltkor a tisztáson elhibáztuk. Úgy tudtuk, hogy csak te vagy farkas, így eléggé meglepődtünk, hogy még egy csapat fiatal farkassal is meg kell küzdenünk, ám ez nem okozott gondot hála az egyik vámpír barátodnak, Emmett-nek. Tudod, elloptuk a képességét, és azzal harcoltunk ellenetek. Jól szórakoztunk. Na, mindegy, szóval, ha nem akarod, hogy a kis barátnődnek baja essen, akkor legkésőbb szerdán New Hampsire-ben leszel. Nahát akkor a főtéren találkozunk.”
Hihetetlen önvád éledt bennem. Jake miattam fog meghalni. Írtam Jake-nek az sms-eket, de egyikre sem felelt. Ekkor eszembe jutott, hogy a levélben minden benne van, ami kell, hogy megmentsem Jake-t. Kirontottam a szobából, és rohanni kezdtem. Útközben a levelet, amit Jake-nek írtak, anyu kezébe nyomtam. Két percen belül már a reptéren voltam. Megvettem a jegyet, és indultam hogy felszálljak a gépre, amikor meghallottam a nevemet. Anyu és apu rohantak felém. Persze emberi sebességgel. Megfordultam és megvártam őket.
- Mit kerestek ti itt? – rohantam le őket.
- Mi is jövünk – lóbált a kezébe anyu két jegyet. – Jake a legjobb barátom, és a lányom szerelme, nem hagyom, hogy megölje magát – magyarázta anyu értetlen arcom láttán.
Nem feleltem, csak elindultam a gép felé. Anyu és apu némán követtek. Leültem a helyemre, anyu meg apu is elfoglalták a sajátjukat. Hátra hajtottam a fejem, és Jake-t próbáltam meg felidézni. Az arcát, a mosolyát, a hangját… mindent. Valaki megkocogtatta a vállam, mire én kinyitottam a szemem. Anyu volt. A mellettem lévő széken ült, és engem nézett.
- Hogy vagy? – kérdezte.
- Nem túl jól – feleltem, és a hangom kicsit megremegett. – Olvastad a levelet?
- Igen. Kicsim, én úgy sajnálom.
- Tudom anyu, de nem a ti hibátok. Hanem az enyém. Ha Jake nem szeretne engem, akkor ez mind nem történne meg.
- Dehogy. Ez nem a te hibád. Butaságokat beszélsz. Jake nem köszönt el? – kérdezte kis szünetet hagyva.
- Nem. Búcsú nélkül ment el.
- Biztos azt hitte, hogy így jobb. Kevésbé fog neked fájni.
- Mindenhogy fáj…
- Tudom. Én is átéltem, hogy elhagy az, akit mindennél jobban szeretek. Meséltem már, nem?
- Nem mesélnéd el újra?
- Elmesélhetem, hisz olyan tisztán él még az emlékezetembe. Szóval az egész nagyon rég történt. A tizennyolcadik szülinapomon. Vagyis inkább az álmommal kezdődött, amit előző este álmodtam. Öreg voltam, eleinte azt hittem magamra, hogy a nagymamám vagyok, aztán elindult felém Edward és bőre szikrázott a napfényben. Féltem, hogy kiderül a titka ezért a szememmel próbáltam figyelmeztetni, de ő csak mosolygott. Mikor odaért hozzám, átölelt és azt suttogta a fülembe, hogy Boldog Születésnapot. – Itt felnevetett, de én teljesen beleéltem magam a történetbe. – Ekkor felriadtam, és reggel nem volt mellettem Edward. Elrohantam a fürdőbe, és megnéztem magam a tükörben, ráncokat keresgéltem. Mikor megállapítottam, hogy egy sincs, visszabattyogtam a szobámba. Elindultam az iskolába, ahol Alice és Edward vártak… - elmesélte az egész történetet. Annyira beleéltem magam a történetbe hogy nem is vettem észre, hogy a gép leszállt, csak mikor anyu megemlítette.
Leszálltunk a gépről, és elindultunk a főtér felé. Jake nem volt itt, így bementünk egy szállodába, és én meg anyu az ágyon ülve vártunk. Apu elment kinyomozni, hogy hol van Jake.
Nagyon türelmetlen voltam. Már azon gondolkodtam, hogy megkeresem aput, amikor kivágódott az ajtó. Apu lépett be.
- Sehol se találom – hajtotta le a fejét.
Nem tudtam mit tenni, bementem a másik szobába, és magamra zártam az ajtót. Féltem. Vagyis Jake-t féltettem. Mi van, ha nem érek oda időben? Mi van, ha elveszítem? Mi van, ha valamit félreértettem a levélben? A kérdések fénysebességgel száguldottak a fejemben. Hirtelen felpattantam, és kimentem anyuhoz.
- Anya, hol van a levél? – kérdeztem. Nem felelt, csak odanyújtotta. – Kösz.
Visszamentem a szobába, és olvasni kezdtem. Az egész estét azzal töltöttem, hogy a levelet olvasgattam. Reggel hatkor kimentem, és rávettem őket hogy induljunk, mert ki tudja, hogy Jake mikor megy ki. Kijelentkeztünk a szállodából, és elmentünk a főtérre. Egy padra ültünk le egy eldugott kis helyen. Úgy ültem, hogy pont rálássak a szökőkútra. Valahogy tudtam, hogy az lesz a megoldás kulcsa. És akkor megpillantottam Jake-t. A másik irányból jött. Fel sem fogtam, hogy mi történik, de vészesen gyorsan közeledett két alak felé, akik mintha vámpírok lettek volna. A két nagydarab Jake-en tartotta a szemét, de nem mozdultak, csak álltak és bámulták. Mire felfogtam, mi történik, Jake már csak pár lépésre volt tőlük.
- JAKE – sikítottam. Megtorpant, és a két vámpír rögtön reagált. Elindultak felé. Eszeveszett tempóba rohanni kezdtem. De túl messze voltam. A két vámpír előbb odaért. Megfogták Jake vállát, és húzni kezdték egy kocsi felé. De nem úgy tűnt, hogy Jake ellenkezne. Közben apu mellettem termett, felkapott a hátára, és rohanni kezdtünk a kocsi után. Anyu kicsit hátrébb volt, de azért ő se maradt le. A kocsi nem tudott lerázni minket. Egyenesen kihajtottak a városból. Mikor kiértünk, a kocsi felgyorsított.


JAKE

- JAKE – kiáltotta Nessie.
De hát Nessie nincs itt. Közben megtorpantam. A két vámpír felém indult. Megfogták a vállam, és vezetni kezdtek egy kocsi felé. Nem ellenkeztem. Biztos csak képzeltem Nessie hangját. Beültem a kocsiba, és beindították a motort. Kimentünk a városból és száguldani kezdtünk. Egy régi épület előtt álltunk meg. Kiszálltunk és bementünk. Egy nagy teremben találtam magam. Azt mondták, hogy be kell mennem egy kis szobába. Hát bementem. Nem volt nagy, a falai bordóra voltak festve, és mindenhol függönyök lógtak. Egy kanapé volt a helyiség másik felén. Mivel nem volt ott senki, leültem és vártam. Semmit sem értettem. Miért kellet ide jönnöm? És miért nem ölnek már meg? És miért hallottam Nessie hangját a főtéren? Kérdések ezrei zsibongtak a fejembe, és egyikre sem fogok választ kapni. Még mindig abban bíztam, hogy gyorsan végeznek velem. Ekkor az ajtó kinyílt és egy nő lépett be rajta. Hétköznapi ruhát viselt, nem volt rajta semmi furcsa, csak a szeme. Vérvörös. Tehát ő nem olyan, mint a Cullen család. Mondjuk, bíztam is benne. Hogy nézne ki egy vegetáriánus vámpír, aki megöl egy farkast. Tehát csak meg kell harapnia és meghalok. Számomra halálos a vámpír méreg. Miközben így elgondolkodtam, a nő egyre közelebb jött. Leült mellém a kanapéra, és csak bámult.
- Örülök, hogy itt vagy – közölte kis idő után. – A nevem Vanessa. Tudom, hogy azért jöttél, hogy megmentsd Renesmee-t, ám ez nem sikerült. Elraboltuk őt. Mindjárt behozzák ide a barátaim.
- Nessie itt van? De hát… azt írtad jöjjek el, ha nem akarom, hogy baja essen. Eljöttem. Őt engedjétek el.
- Azt mondtam, hogy nem esik baja, nem azt, hogy otthon is marad.
Ebben a pillanatban benyitottak, és Nessie-t hozták be. Két vámpír kísérte. Az egyik hátra szorította a kezét, a másik meg vigyázott nehogy el akarjon szökni. Nessie rángatózott, próbált menekülni de erős vámpírkezek nem engedték.
- Nessie? – kérdeztem, még mindig nem tudtam elhinni, hogy ő az. Nem maradt volna csendben. Nem beszélt, csak nézett rám. – Nessie, te vagy az?
- Nem esik bántódása, ha engem szolgálsz. Légy a testőröm. Védj meg minden veszélytől, és kövesd minden parancsomat. Ne foglalkozz semmi mással, csak velem – mondta a nő.
- És ha ezt mind megteszem, hazaküldöd őt úgy, hogy egy karcolás se legyen rajta.
- Megegyeztünk – nyújtott kezet a nő. Megfogtam és megráztam.
Nessie-t kivitték a szobából, és én egedül maradtam a nővel. Ebben a pillanatban a falon egy óriási lyuk keletkezett, és Edward, Bella és Nessie jöttek be rajta.
- Jacob! Védj meg, ezek bántani akarnak engem – sikította a nő.
- De… - próbáltam ellent mondani. Két vámpír jött be és az egyik Edwardnak a másik Bellának ugrott. Nessie maradt. De hisz őt fogva tartják.
- JAKE – ugrott a nyakamba.
- Hogy szöktél meg? – kérdeztem.
- Mi? Honnan? – értetlenkedett.
- Hát fogva tartottak, hogy engem fenyegessenek… Nem emlékszel? – magyaráztam.
- Jake, engem nem tartottak fogva, a főtértől idáig követtünk titeket.
Az ajtó kivágódott és egy másik Nessie ugrott neki szerelmemnek.
- Jake, segíts! – sikította az egyik.
- Ö… - Nem tudtam, melyik az igazi Nessie, az én Nessie-m.
Ugyanolyan ruhában voltak. Mindenük ugyanolyan volt. Kicsit vonakodva, de megindultam feléjük. Aztán rájöttem. Már tudtam, melyik az igazi Nessie. Éreztem. Felismertem őt. Ő kiabált, hogy segítsek. Egy ütést mértem az áll Nessie-re, aki a földre esett és visszaváltozott egy másik vámpírrá. Egy szökkenéssel farkas lettem és elintéztem a vámpírt. Nagyon felbosszantott. Hogy jön ő ahhoz, hogy lemásolja az én Nessie-m kinézetét? Úgy láttam, elkél a segítség Bellának. Így hát besegítettem, és együtt elintéztük a nagydarab vámpírt, aki ráugrott. És akkor egy egész hadsereg rontott be. Nagyon úgy tűnt, hogy minket akarnak megölni. A Vanessa nevű nő vezette őket. Őrült harc vette kezdetét. Edwardra tízen mentek rá, és ő elcsalta őket az erdő felé. Bellára öt kisseb nő ugrott, és Nessie felé tartott még tíz vámpír. Elé ugrottam és vicsorogtam. Mire válaszul tíz vámpírt kaptam. Nessie hirtelen mellettem termett, és a kezét két vámpír arcára helyezte. Mind a kettőnek a szeme elsötétült, mire én kihasználva az alkalmat kitéptem belőlük egy-egy darabot. Nessie rám mosolygott, és rátette a kezét két másik arcára. Megint megtettem azt, amit az előzőekkel. Jó csapat voltunk, ám megtalálták a gyengénket. Egyszerre húsz vámpír ugrott ránk. Megpróbáltunk kitörni alóluk, de nem tudtunk. Hirtelen mind lerepült rólunk. Sok sebből véreztem, és már az ájulás szélén álltam, de meg akartam nézni, hogy ki mentett meg minket. Az a kép fogadott, hogy Rose körül kering tíz vámpír. Kicsit arrébb Emmett használja új képességét. Esme feltartotta a vámpírokat, akik támadni készültek. Alice a jövőt fürkészte, Jasper pedig nyugalmat sugárzott. Carlisle Bellát gyógyította, akinek teste élettelenül feküdt a padlón. Edward mellette gubbasztott mit sem törődve saját sérüléseivel. És Nessie… Ő is élettelenül feküdt nyílt sebekkel kicsit odébb.
- CARLISLE – üvöltöttem, mire a szólított felkapta a fejét, és felém fordult. Nem bírtam megszólalni, se megmoccanni, így böktem egyet a fejemmel Nessie felé. Arra nézett, és rémület ült ki az arcán. Odarohant Nessie-hez, leült mellé és gyógyítani kezdte. És aztán minden elsötétült. Nem éreztem a fájdalmat, nem láttam Nessie-t. Nem tudtam szabadulni a sötétségtől.


NESSIE

Az erdőből néztük a raktár épületet. Már megvolt a tervünk csak a megfelelő pillanatot vártuk.
- MOST – kiáltotta apu, mire nekirohantunk a falnak hatalmas lyukat bontva ezzel, és ott volt benn Jake.
A nő hisztizni kezdett, hogy védje meg, ám Jake összezavarodott.
- JAKE – ugrottam a nyakába.
- Hogy szöktél meg? – kérdezte.
- Mi? Honnan? – Nem értettem, hogy hogy érti…
- Hát fogva tartottak, hogy engem fenyegessenek… Nem emlékszel? – magyarázta el.
- Jake engem nem tartottak fogva a főtértől idáig követtünk titeket.
Az ajtó kivágódott és egy ugyanolyan lány ugrott rám, mint amilyen én vagyok. Mintha az ikertestvérem lett volna.
- Jake, segíts! – sikítottam.
Kicsit vonakodva, de megindult felénk. Aztán egyszer csak a másik lány a földre esett és átváltozott. Egy másik vámpír lett belőle. Jake farkassá változott, és elintézte. Aztán segített anyunak. Egy kis sereg tört be, és tíz vámpír egyenesen felém tartott. Jake elém ugrott, és vicsorogni kezdett. A tíz vámpír ráugrott, és én láttam, hogy nem bír annyival. Eszembe jutott egy ötlet. Jake mellé ugrottam, és a kezem két másik vámpír arcára csúsztattam. Egy labirintust mutattam nekik. Egyszer elvittek egy nagy labirintusba, és eltévedtem. Na, arra a percre gondoltam, a kétségbeesésre. Jake-nek leesett, mit csinálok, és rátámadt a két vámpírra. Megtettük ezt még kettővel, aztán vagy húsz másik kezdett el tépkedni, szaggatni és harapni. Az egyik belekapott a hasamba, mire éles fájdalmat éreztem minden egyes porcikámban. De megpróbáltunk kijutni. Nem ment. Hirtelen minden elsötétült, csak egy foltot láttam utoljára, aztán elájultam.


CARLISLE

Mikor megérkeztünk, rögtön Bellához rohantam. Letelepedtem mellé, és gyógyítani kezdtem. Szegény, semmi energiája nem maradt. Pislogni is alig tudott. Ezzel jelezte, hogy itt van, és nem ájult el. Sok nyílt sebe volt. Már majdnem kész voltam, amikor meghallottam Jake kiáltását.
- CARLISLE – üvöltötte nevemet, mire odakaptam a fejem. Láttam rajta, hogy az ájulás szélén áll, így azt hittem, neki kell a segítség, de ő bökött egyet a fejével. Elnéztem arra és Nessie-t láttam ott feküdni. Az egész hasát felszakították. Odarohantam, és kezem rögtön rátettem legnagyobb sebére.
- Nessie? Nessie, hallasz? – beszéltem hozzá.
Csak egy hangos nyögés lett a válsz. Bella és Edward is csatlakoztak hozzám. Most már Bella is jól volt. Vagyis jobban. Voltak sérülései, de inkább a lánya miatt aggódott. – Edward, segíts a többieknek – mondtam. Hisz ő gondolatolvasó, sokat tud segíteni.
Begyógyítottam Nessie legnagyobb sebét és sorra a többit is, csak a kisseb karcolásokat hagytam akkorra, mikor már mindenki jól lesz. Jacobhoz rohantam, aki szintén elég rosszul festett. Szerencsére törése neki sem volt, így elkezdhettem az ő sebeit is gyógyítani.

Hozzászólásokat várom!!