Egy új élet története - 1. fejezet

Napfényre ébredtem. Ma lesz az első napom a suliban, most költöztem ide, Forksba. Tizenhét éves vagyok és hát elég fura. Nem is tudom, hogy igazából minek lehet engem nevezni. Az anyám húsz éves volt amikor rátámadt egy vámpír miközben velem volt terhes. Tehát én is örököltem valami vámpír gént. Ja valami fontosat kihagytam, apám farkas tehát még egy gén, anyám pedig ember, fura hármas keverék vagyok. Külön képességem nincs, nem ölök embereket, mint a többi vámpír viszont a farkassá változással nincs gondom. Amikor farkas vagyok hófehér a bundám, anyu szerint ilyen nincs még egy, de nem tudom. Nem találkoztam még farkassal, persze apámon kívül. Amikor farkas vagyok nem ugyan olyan, mint a többiek. Apu szerint az egyes falkák olvasnak egymás gondolataiban. Na nálam ez is kivan lőve, apu nem tud olvasni a gondolataimban, csak ha azt akarom, viszont én minden gondolatát tisztán halom és nem csak az övét, mindenkiét, akár ember vagyok akár farkas. Mellesleg a nevem Annie. Annie Wilson.
- Annie, kelj már fel. – szólt anyám, Jessica már vagy ezredszerre.
- Már felkeltem – kiáltottam vissza.
Kipattantam az ágyból és már rohantam is a fürdőszobába. Rendkívül szerettem vásárolni. Szerettem a divatot, a sztárokat és mindent amit a mai fiatalok. A hajam hosszú barna volt, vöröses árnyalattal. Hullámos tincseim kb a derekamig értek. Mivel meleg volt oldal frufrumat a fejem tetejére rögzítettem két hullám csattal és hátul össze copfoztam. A sminket sose szerettem, jó az is igaz hogy nem volt szükségem rá ugyan is bőröm – a vámpírgének miatt – fehérebb volt az átlagnál, de sima, teljesen tiszta. Még a napfénynél se szikrázik, mint anyunak.
Szóval fehér ujjatlan toppot miniszoknyát és egy kis félcipőt húztam. A táskám csak sima fehér oldaltáska volt fekete szegéllyel. Apu vitt suliba. De jó, Senkit nem ismerek és így készülök suliba menni.
- Mehetünk? – kérdezte lelkesen apu.
- Aha – én is próbáltam lelkes lenni de ezek az utolsó gondolatok nagyon lehangoltak.
- Szia Drágám – adott puszit anyunak.
- Szia anyu – én hanyagoltam a puszit.
- Sziasztok - integetett anyu.
Anyu, író volt. Sok könyvet írt már igaz nem sokat adtak ki de azért elég jól keresett. Apu, ő orvos. Hallottam hogy valami Carlisle Cullen-nel beszél telefonon. Megkérdeztem ki az, és azt mondta, hogy a korházban dolgozik. Hanyagoltam a témát, mindig untatott, ha apu a korházról beszélt.
- Annie, megérkezünk. – szólt apu. Hm, észre se veszem, hogy ez egy iskola, ha nincs ki írva nagy betűkkel : FORKSI KÖZÉPISKOLA.
- Ja akkor szia – puszit neki se adtam. Nem volt szokásom.
- Szia. Sok szerencsét. – mondta. Becsaptam az ajtót mire elszáguldott.
Körbenéztem és mindenhol kíváncsi szemek néztek vissza rám. Elmentem az irodába az órarendemért. Mikor megvoltak a papírok és kiléptem az utcára egy lány tartott egyenesen felém. Lesütöttem a szemem és azt próbáltam elhitetni magammal, hogy csak az irodába megy és nem hozzám.
- Szia. – hallottam egy bársonyos hangot. Felnéztem és az a lány ált előttem. - A nevem Renesmee Cullen. – Cullen? Nem így hívták az orvost a korházból? – De mindenki csak Nessienek hív. És a te neved? – kérdezte.
- Ö… Annie. Annie Wilson. – feleltem.
- Nessie már mindenhol kerestelek. – hallottam egy fiú hangját. Felnéztem, és akit láttam nagyon hasonlított apámra. Mármint nem az arca, hanem a bőre. Ugyan olyan réz barna volt mint apámnak. De volt ott egy másik fiú is. Neki is olyan színű volt a bőre. Hihetetlenül helyes volt. Fekete haja felfelé ált. – Ki az új barátnőd? – kérdezte az első emberke, aki az előbb szólt Nessinek.
- Ó bocs. Jake ő itt Annie. Annie ő itt Jake. Ja és ő Seth. - Mutatott a helyes fiúra.
- Sziasztok – köszöntem.
- Bemegyünk? – kérdezte Nessie. – Be akarlak mutatni a többieknek is.
- Öö…oké. – feleltem.
Nessie megragadta a Jake nevű fiú a kezét és már indultak is. Én és Seth egyedül maradtunk a végén. Elég hínos volt a csend így hát elindultam. Seth mellettem jött. Követtük Nessiéket és bementünk az ebédlőbe. Korán volt még, úgyhogy ott ültek le a diákok, akik már itt voltak. Egy nagy asztalhoz mentünk, ahol olyan sápadt emberek ültek, mint anyu. De hiszen ők vámpírok.
- Annie – fordult felém – ők itt a családom : Edward, Bella, Alice, Jasper, Emmet és Rosalie. Ő itt Annie. – fordult a többiekhez.
- Sziasztok. – csak ennyit tudtam kinyögni. Ők itt mind vámpírok és ezt az egész iskolát ki fogják nyírni. De várjunk csak, hiszen a szemük színe aranybarna. Hogy lehet? Egyenlőre nem akartam őket lerohanni. Lehet, hogy csak képzelődök. Becsengettek. – Akkor én megyek. Sziasztok. – köszöntem nekik.
- Várj, mi is jövünk. – felelte Nessie. Mi? Többes szám.
Még Jake és Seth jött. Az első három óra gyorsan eltelt, minden órára együtt járok Nessievel. Jól összebarátkoztunk. Egész nap nevettünk. Kiderült hogy szinte ugyan azokat a dolgokat szeretjük. Az ebédlőbe tartottunk, amikor csatlakozott hozzánk Jake meg Seth is. Ők is ugyan így nevettek. Jaj olyan édes volt Seth. Nessienek feltűnt hogy odavagyok érte :
- Tetszik neked? – súgta a fülembe.
- Hát…szóval…igen – vallottam be és elpirultam.
- Ne legyél zavarba. Neki is tetszel!
- Tényleg?
- Aha.
- Honnan tudod?
- Ismerem. Jó rég óta.
Közben már az asztalhoz tartottunk. Leültünk és elkezdtünk enni. Vagyis nem mindenki, csak Seth, Jake, Nessie meg én ettünk. Ott volt a tálca a többiek előtt is de nem nyúltak hozzá. Na tessék még egy bizonyíték hogy ők vámpírok.
- Hé Annie. Eljössz ma hozzánk? – kérdezte a Bella nevű lány. Hihetetlenül szép volt és az Edward nevű fiúval járt.
- Öhm…igen, persze.
- Akkor jó.
Már csak egy óra volt vissza. Erre is Nessievel jártam együtt. Gyorsan elment. Az óra alatt írtam egy smst apunak hogy később megyek haza. Kicsengettek és Nessie már útra kész volt.
- Na gyere már. – szerencsétlenkedésem nem tetszett neki.
- Oké, kész vagyok. - Álltam fel.
Kimentünk a parkolóba és három kocsi ált ott. Egy Volvó meg két BMW. Volvóba Edward és Bella ült be, a piros BMWbe pedig Rosalie, Emmet, Jasper és Alice ült. Így mi ültünk a fekete BMWbe. Jake és Nessie ültek elöl, én és Seth pedig hátul. Nem beszéltünk csak mentünk egyenesen ki a városból. Mikor már kin voltunk Jake felkanyarodott egy erdei ösvényre és azon haladtunk tovább. A kocsi megállt, kiszáltam és egy nagy fehér ház előtt találtam magam, melynek néhány nagy falmagasságú ablaka volt.
- Tetszik? – Kérdezte Nessie.
- Gyönyörű – feleltem.
- Gyere be.
Benn még szebb volt. Körbenéztem és csak ámultam. Beléptünk a nappaliba, ahol az apukám és az anyukám beszélgetett egy szőke magas fickóval meg egy hosszú barnahajú nővel.
- Apu? Anyu? Mit csináltok ti itt? – kérdeztem.
- Ne aggódj. Beszélnünk kell így közösen úgy, hogy mindenki itt legyen. – felelte anyu.
Abban a pillanatban egy sereg olyan fiú lépett be a házba, mint Jake vagy Seth. Nem bírtam tovább.
- Tudom, hogy vámpírok vagytok. De nem mindenki. Ti nem – néztem a fiúkra, akik még mindig az ajtóba álltak. És Sethre meg Jakere. – És te sem Nessie.
- Szerintem beszéljük meg ezt a nappaliban, üljünk le. – javasolta a szőke pasas.
Mindenki szó nélkül követte. Megtorpantam. Eddig eszembe se jutott, hogy használjam a képességem, mármint a gondolat olvasást, de hogy őszinte legyek nem is akarom. Én is mentem, leültünk és mondani kezdte.
- Szóval…igen, mi vámpírok vagyunk. Nessie Edward és Bella a lánya. Jake és a fiúk, pedig farkasok… - és mondta és mondta és aztán mindent megértettem. Cullenék szeme azért barna, mert nem ölnek embert, hanem állatvéren élnek. – De inkább a ti, történetek érdekelne. – közölte Carlisle. Közbe kiderült hogy így hívják.
Apu elmondta csak azt a részt, hagyta nekem, hogy mi is vagyok. Elmondta, hogy anyut akkor harapta meg egy vámpír, amikor velem volt terhes, meg hogy ő vérfarkas csak a képességeimet nem mondta. Minden szem rám szegeződött.
- Hát ő szóval… nem mutathatom inkább meg? – esedeztem. Sose voltam a szavak embere.
- De én kíváncsi vagyok – mondta Seth. Olyan ari volt.
Így hát kimentünk. Bementem az erdőbe egyedül. Levettem a ruháim, és átváltoztam farkassá. Csak most vettem észre hogy a fiúk között egy lány is van. Mindenki tátott szájjal bámult rám.
- És milyen gyorsan tudsz futni? – kérdezte valaki a fiúk közül.
Mivel egy sima farkas beér egy vámpírt nem lehetett azt mondani rájuk, hogy lassúak én mégis mondhattam. Fogtam magam és sprinteltem. Kétszer olyan gyors voltam, mint a többiek ugyani s a vámpír gyorsaság hozzáadódott a farkas gyorsasághoz. Körbe futottam őket de nem is láttak olyan gyors voltam. Befutottam az erdőbe visszaváltoztam és felöltöztem. Aztán kimentem a többiekhez.
- Hogy csináltad? Hogy vagy ilyen gyors? – érdeklődött valaki.
- Hát a vámpír gyorsaság hozzáadódott a farkaséhoz így kétszer olyan gyors vagyok. Sok dolog van, ami nem hasonlít egy vámpír génjeihez, de van sok minden, ami egy farkashoz nem hasonlít. Például a napon nem csillogok. Emberi ételt eszek, de megtudom inni az állat vért is. Aludni is tudok. Olvasok mások gondolataiban akár ember, akár farkas vagyok. Ha farkas vagyok senki, nem tud a gondolataimban olvasni, csak akinek megengedem, vagy éppen azt akarom. Kérdés?
- Mióta vagy ilyen?
- Tizenhét éve.
- Én 2009-ben születtem. Akkor nézzük csak hány évvel vagyok idősebb? – mondta Nessie. – mivel most van 2180 úgy kb 171 évvel.
- Hűha. Jó öreg vagy. – ”bókoltam” neki.
- Hé, akkor Carlisleról ne is beszéljünk.
- Miért ő hány évvel idősebb?
- Kb 471 évvel.
- Aszta.
- Hé lányok nem megyünk el vásárolni? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Alice. – Csak lányok Bella, Nessie, Rosalie, Esme, Leah, Annie és én?
- Én benne vagyok! – mondta a Leah. Ő volt a fiúk között ő is farkas.
- Felőlem mehetünk – egyezett bele Bella.
- Tudod Alice, hogyha vásárlásról van szó én mindig benne vagyok – mondta Rosalie.
- Jó ötlet. Legalább jobban megismerjük Anniet – csatlakozott Esme is.
- Én benne vagyok. Annie? – kérdezte Nessie
- Mehetünk – mondtam kis habozás után.