Új életem kezdete - 6. fejezet

Egy év telt el azóta, hogy először mentem suliba. Tudtam, éreztem, hogy nemsokára el kell költöznünk. Taylor és én szinte ugyanolyanok vagyunk, Ő lett a legjobb barátnőm. Buliba jártunk, moziztunk meg ilyenek. Eleinte olyan nyugodt lánynak tűnt. Vicces hogy az volt az első benyomásom hogy nyugodt és ezért leszünk jóba. Épp az ellenkezője történt olyan aktív, alig győzök rohangálni utána. Jake-kel jól megvoltunk, sőt még annál is jobban. Egy pár hónappal ezelőtt beszélgettünk a szexről is. Természetesen apu meghallotta és rögtön kiselőadást tartott. Na jó a kiselőadás az túlzás két órán át ültünk a kanapén mint aki valami rosszat csinált. Alig tudom elhinni, hogy tényleg Ő az igazi apám. Ha ennyire a szex ellen van akkor mégis hogyan lettem?
Na mindegy, szóval ott tartottam, hogy eltelt egy év. Az egyik őszi napon úgy mentünk haza, hogy apu azt mondta, meglepetésünk lesz. Beléptem a házba, és csak egy nagy csapódást éreztem, és csak azután esett le, hogy Alice a karjaiban fojtogat.
- Szia Nessie – csilingelt hangja egyenesen a fülem mellet.
- Szia Alice. Jó hogy újra itt vagy.
Csak ekkor tudtam jobban szemügyre venni. Sötétbarna, már szinte fekete haja háta közepéig ért. Középen elválasztva és simára fésülve viselte. Zöld toppot és farmer nadrágot hordott. Jasper semmit se változott. A haja sem nőtt, ugyan olyan cuccokat hordott mint mindig, de nem baj tudom hogy Jazz nem szereti a változásokat. Alice sorra mindenkit végigölelgetett és amikor épp anyut fojtogatta olyan hangosan felkiáltott, hogy majd megsüketültem.
- Jaj, az ajándékok. – És már fel is rohant az emeletre. Mikor visszatért, mindkét kezében zacskókat és dobozokat cipelt.
Mindenkinek odaadta az ajándékokat, még a farkasoknak is vett. Engem hagyott utoljára. – - Gyere – fogta meg a kezem, és szép lassan felsétáltunk a szobámba. Leültem az ágyra, Ő mellém. – Ez a tiéd, Kicsim – nyújtott át egy kicsi dobozt.
Kinyitottam, és egy nyaklánc meg egy kis arany, gömbölyded doboz lapult benne. Kivettem a nyakláncot, és elolvastam mi van ráírva a fura formájú medálra: Renesmee.
- Ez egy kulcs. A dobozkának a kulcsa. –És tényleg a medál pont beleillet a dobozka oldalán lévő résbe.
Elfordítottam a kis kulcsot és az ékszer szép lassan kinyílt. Az én dalom kezdett el menni, az amit apu írt nekem. Egy idézetet véstek bele az arany dobozka belsejébe: ”Köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.” A könnyeim végigfolytak az arcomon, de nem érdekelt. Csak a zenére koncentráltam. Mikor vége lett, Alice megszólalt:
- Azért ezt az idézetet választottam, hogy örökké emlékezz, mit is jelent a szerelem.
- Köszönöm, Alice.
- Szívesen.
Kihúztam a medált a dobozkából, mire az szép lassan lecsukódott. A láncot feltettem a nyakamba, és a kis ékszert visszatettem abba a dobozba, amit Alice adott. Így, dobozzal együtt betettem az éjjeli szekrényem fiókjába. Megöleltem nénikémet, és még egyszer megköszöntem neki.
- Hé Alice, nem akarsz elmenni vásárolni? – kérdeztem mikor könnyeim már teljesen eltűntek. Kedvében akartam járni, és erre ez volt a legjobb mód.
- Ez még kérdés, máris indulunk. Csak mi ketten – felelte.
- Helyes. – bólintottam.
Lementünk a lépcsőn, és a nappaliban volt az egész család boldogan nevetgéltek. Eltudtam volna nézni őket még egy ideig ha Alice aggódó hangja nem térít magamhoz..
- Hé Nessie? Jól vagy? – na erre Jake felpattant és már rohant is hozzám.
- Nessie? Mi a baj? – aggódott ő is.
- Öö…semmi csak elbambultam. – kezdtem magyarázkodni. – Mehetünk.
- Biztos hogy menni akarsz? Mehetünk holnap is… - Alice még mindig aggódott.
- Hová akartok menni? – kapcsolódott be Jake is a beszélgetésbe.
- Csak be a városba, vásárolni. – feleltem. – És igen Alice menni akarok.
- Hát jól van akkor menjünk.
- Nem tudom hogy… - próbálkozott Jake de egy gyors puszit nyomtam a szájára amivel elhallgattattam.
Kimentünk a garázsba és beültünk Alice Porschéjába. Bekapcsoltam az övet és kibámultam az ablakon. Nem gondolkoztam semmin se csak néztem a tájat ahogy elsuhan mellettünk. Aztán hírtelem vége lett a békés tájnak és a város vakító fényei vették át a helyét. Mindenhol bevásárló központok, áruházak és butikok sorakoztak. Bekanyarodtunk egy óriási parkolóba és Alice hirtelen lefékezett. Ez az egész alig öt perc alatt zajlott le. Kimásztam a kocsiból és elindultunk be. Elmentünk a mozi előtt, különböző könyves boltok mellet na meg persze a játék boltok és a kajárdák előtt. Alice behúzott az egyik ruha boltba. Elindultam a fogas felé hogy jobban szemügyre vegyem a készletet. Még csak öt ruhát néztem meg Alice már is oda jött egy halom ruhával a kezében. Jaj ne miért vállaltam én ezt. Bevonultam a próba fülkébe és felpróbáltam az egyes darabokat. Minden darab után ki kellet mennem hogy megmutassam Alicenek.
Márkásnál márkásabb boltokba mentünk, mindent próbáltam, cipőt, ruhát, kiegészítőt. Alice-nek örömet szereztem vele hogy mindent megtettem, amit kért.
- Hé, Nessie, hogy álltok Jake-kel? – kérdezte, mikor én a próbafülkébe voltam.
- Hát… öö… szóval… izé… nem tudom – nyekegtem össze-vissza.
Szerencsére nem lógott a témán. Vagy inkább szerencsémre?
- És mit csináltatok? – kérdeztem megtörve ezzel a hosszú csendet.
- Hát…igazából, azért mentünk el hogy kicsit kettesbe legyünk, de aztán összefutottunk egy kisebb vámpírokból álló csoporttal, és segítettünk nekik, hogy könnyebben letudjanak szokni az ember vérről. – felelte könnyedén.
- Nessie! – kiáltotta valaki messziről. Mind a ketten odakaptuk a fejünket, de csak Taylor volt meg a barátai.
- Mit kerestek ti itt? – érdeklődtem, miután odajöttek hozzánk.
- Moziba jöttünk, csak még van egy óránk a filmig, úgyhogy azt beszéltük beugrunk, és körülnézünk. Nem akartok velünk tartani? – ajánlotta.
- Nem kösz. Úgyis lassan megyünk. – feleltem és vetettem egy kósza pillantást Alice-re.
- Hát jó. Ahogy gondoljátok, de mi megyünk is. Sziasztok – köszönt el.
- Sziasztok – köszöntünk Alice-szel.
Mire végeztünk a vásárlással, már mind a kettőnk keze tele volt zacskókkal. Ki araszoltunk és valahogy betuszkoltuk őket a Porsche kicsi csomagtartójába és haza indultunk. A táj úgy száguldott el mellettünk, hogy néha csak kis fáziskéséssel tudtam felfogni. Épp az országúton száguldottunk egy erdő mellet mikor megláttam Jake-et, mint farkas.
- Alice, állj meg! – kiáltottam.
A kocsi hangos kerékcsikorgással megállt. Kipattantam, és már rohantam is oda, arra a helyre, ahol láttam Jake-et. Mire odaértem az óriási farkas már Jake formát öltött.
- Jake, mit csinálsz te itt? – kérdeztem idegesen. Tudta, hogy aggódom miatta, amikor farkasként mászkál, ugyan is még mindig nem találták meg azokat a láthatatlan nem tudom micsodákat.
- Jaj, Nessie, úgy aggódtam. Az egész falka téged keres – húzott magához, és jó darabig el sem engedett.
- Mi? Miért? – kérdeztem zavartan.
- Kaptunk egy telefont Alice-től, hogy amíg ő ruhákat keresett, téged elraboltak vagy elmentél – nézett az említettre bosszúsan.
- Én nem telefonáltam – tiltakozott Alice. És könyörgő pillantást vetett rám hogy segítsek neki.
- Tényleg nem telefonált – mondtam én is. – Végig együtt voltunk.
Néma csend volt, mindenki törte a fejét, és akkor felkiáltottam.
- MEGVAN. Jake, azok a láthatatlan izék rád vadásznak. És mivel nem jöttél ki, ezért kicsalogattak. Tudták, hogy fontos vagyok neked, és ha rólam van szó, akkor kijössz. – Kicsit elpirultam. Sosem mondtam így ki neki nyíltam, hogy tudom, hogy milyen fontos vagyok neki, és tulajdonképpen ezzel azt is bevallottam, hogy nekem ő milyen fontos. Néma csend következett.
- Igazad van – felelte Jake.
- Jó, de akkor ez most annyit tesz, hogy szépen beülsz a kocsiba, és Alice hazavisz minket, oda, ahol nem tudnak bántani.
Nem felelt, de nem is akartam egyszerűen beült a kocsi hátsó ülésére, és én mellé csúsztam, Alice pedig bepattant a vezető ülésre. Olyan gyorsan mentünk, hogy nem is mertem kinézni, féltem, hogy ott helyben elhányom magam. Így hát kénytelen voltam Jake-et bámulni. Láttam rajta hogy valamit elakar mondani. Leparkoltunk a ház előtt, kiráncigáltam Jake-t, és már rohantunk is be.
Bementünk a szobába, és lehuppantam az ágya. Csak állt és nézett, én is őt néztem. Percekig, talán órákig bámultuk egymást. Annyira szerettem volna megcsókolni. Végül ő jött oda, leült mellén és hevesen megcsókolt. A vérem forrt az izgalomtól, a szívem gyorsabban vert. Beletúrtam Jake hajába, és még közelebb húztam magamhoz. Kicsit meglepődött, de nem ellenkezett. Hátamra fektetett, és úgy csókolt tovább. Felgyűrte a pólómat és a hasamat simogatta. Aztán nem bírta tovább a póló hangosan megadta magát és szét szakadt. Jake pólója is szétszaggatva végezte a padlón. Jake eljuttatott valami gyönyörű helyre ahol minden szép nincsenek gondok.
Reggel arra ébredtem hogy egy meleg kéz simogatja a hátam. Szép lassan kinyitottam a szemem és kicsit felemeltem a fejem hogy lássam Jake-et. Amikor észrevette hogy felébredtem és őt bámulom ragyogó mosolyt küldött felém, amitől rögtön elkábultam. Csak kis időelteltével tudtam viszonozni a mosolyt.
- Jó reggelt – lehelte.
- Neked is. – tettem vissza fejem a mellkasára.
A hasát kezdtem simogatni. Többször körberajzoltam tökéletes kockáit. Ő meg csak a hátamat simogatta ritmusosan, fel és le, fel és le. Iszonyú jó érzés volt hozzábújni. Átölelni izmos testét.
- Szeretlek Jake. – mondtam váratlanul és megint csak elfordítottam a fejem hogy a szemébe nézhessek.
- Én is szeretlek. – mosolyodott el. És én visszatértem eredeti helyzetembe.
- Jake, kérdezhetek valamit? – kérdeztem ezzel megtörve a csendet.
- Persze. Amit akarsz.
- Tudom hogy titkolsz valamit. Mi az?
Na erre nem felelt. Kezét olyan erővel szorította hogy az erek kidagadtak.
- Jake. Tudod hogy nekem mindent elmondhatsz?- néztem fel az arcára és meg csókoltam. Megint nem ellenkezett.
- Tudom. – nyögte ki csókunk után.
- Akkor meg mire vársz?
Az egész teste megfeszült. Állkapcsát össze szorította és csak fogain szűrte ki a választ:
- El kell utaznom egy időre…
- Mi? Miért? Meddig? Hova? Én is megyek veled. – támaszkodtam fel.
- Nem! Te nem jöhetsz. – emelte fel a hangját.
- De miért, Jake? Hova mész? És meddig? – tudni akartam hogy hova nem mehetek. Hogy miért megy el. Hogy miért nem maradhat velem? És mégis meddig kell nélküle élnem?
- Nem mondhatom el, de bízz bennem. Ígérem vissza jövök. Vagy így, vagy úgy. És kérlek te maradj ki ebből.