Új életem kezdete - 5. fejezet

- Hozok új borogatást a sebeidre – jelentettem ki a csókunk után.
- Siess vissza – felelte szerelmem.
- Sietek. Ne aggódj – küldtem egy meleg mosolyt felé.
Már kinn voltam, és a kendőt vizeztem, mikor anyu és apu lejöttek. Meglátták a még mindig könnyes szemeim, és még jobban aggódtak.
- Jól van? – kérdezte anyu.
- Jobban – feleltem.
- És te jól vagy? – kérdezte apu.
- Nem.
- Jaj kicsim, úgy sajnálom, ami történt. – sajnálkozott anyu.
- Na, visszamegyek – mondtam, és már futottam is a szobába. – Elég gyors voltam? – mosolyogtam rá Jake-re, mikor beléptem a szobába.
- Örülök, hogy újra itt vagy – felelte.
Lehuppantam mellé, és amint jobban szemügyre vettem sebeit, újra kicsordultak könnyeim.
- Meg fogok gyógyulni, tudod?
- Tudom. De mi lesz, ha még egyszer megtámadnak, és akkor már nem találunk meg?
- Nem tudom. De azt tudod, hogy én is felelős vagyok a falkáért, ugye?
- Azt is tudom. De… én akkor is aggódom. Miért van az, hogy a többiek rögtön meggyógyultak, amint átváltoztak, te meg nem?
- Carlisle szerint a méreg miatt.
- És a többiek nem kaptak mérget? Azért ez elég furcsa.
- Mi nem az?
- Igazad van - nevettem el magam. – Elmegyek átöltözni.
- Siess.
- Oké
Berohantam a gardróbba, gyorsan felkapkodtam magamra a pizsamám és már vissza is értem. Befeküdtem az ágyba Jake mellé, és a mellkasára hajtottam a fejem.
- Au – nyögött fel.
- Jaj, bocs – kértem bocsánatot.
Így aludtam el. Álmomban ugyan azon a réten voltam, ahol megtaláltuk a farkasokat. Láttam Jake-t, ahogy harcol a láthatatlan lénnyel, próbáltam segíteni neki, de nem tudtam.
- Jake – sikítottam miközben felültem az ágyba
- Nessie, hé, semmi baj. Itt vagyok – ölelt át szerelmem. – Jól vagy?
- Most már igen.
- Hé, emberek. Jó hírem van. Ö… tudjátok hogy értettem azt, hogy emberek – zavarodott össze Carlisle.
- Mi az a jó hír? – faggattam nagyapát.
- Meg tudom gyógyítani Jacobot!
- Hogyan? – kiáltottam fel.
- Most mondta Amy, hogy mi a képességem. Ha hozzáérek a sebeidhez, akkor begyógyulnak.
- Mire vársz még? – kérdeztem.
Nem felelt, csak odament Jake másik oldalához, és sorra beforrasztotta a sebeit. Fülig ért a szám, annyira örültem, hogy Amy elmondta Carlisle-nak a képességét. Nagypapa már hónapok óta könyörgött neki, de Amy hajthatatlan volt.
- Ja, és Amy Esme képességét is elmondta végre.
- És mi az? – kérdeztem ezzel félbeszakítva Nagypapát.
- Mozgatni tudja a tárgyakat puszta akaraterővel.
- Hát ez remek. Te gyógyítasz, Esme tárgyakat mozgat, Bellának pajzsa van, Edward gondolatolvasó, Emmett harcol, Rosalie majdnem mindenkit vonz, Alice a jövőbe lát, Jasper szabályozza az érzelmeket, Nessie pedig átadja a gondolatait –ujjongott Jake.
- Azt elfelejtetted, hogy te meg egy csomó fiú misztikus, óriás farkasokká tudtok átváltozni – mosolyogtam rá szerelmemre.
- Na jó, én megyek – mentette ki magát Carlisle.
- Jó éjt – köszöntünk el.
- Nektek is – mosolygott.
Kilépett a szobából, és én visszahajtottam a fejem Jake mellkasára. Olyan jól esett a közelsége és selymes bőrének érintése.
- Azt ugye tudod, hogy holnap suli? – kérdeztem izgatottan.
- Igen.
- Akkor jó.
Nemsokára elaludtam. Nem álmodtam semmit. Legalább is nem emlékszem rá.
Reggel kicsit korábban keltem. Láttam, hogy Jake még alszik, így csak néztem őt. Olyan békésen aludt. Már jó ideje nézem, mikor szép lassan kinyitotta a szemeit.
- Jó reggelt – köszöntem.
- Neked is.
- Megyek, felöltözök – jelentettem ki, és már mentem is a gardróbba. Térd fölé érő farmert húztam, ami jól simult alakomhoz, és hozzá egy piros toppot. Hajammal nem csináltam különösebb dolgot, csak kifésültem. Mire végeztem a fürdőben, Jake már mind a kettőnk cuccát összepakolta a fehér és fekete Converse-es oldaltáskába. Fel kaptam a táskám, és már indultunk is.
- Mehetünk? – kérdezte anyu.
- Aha – feleltem.
- Izgulsz? – kérdezte meg Jake olyan halkan, hogy csak én halljam.
- Egy kicsit – ismertem be.
- Nem lesz semmi baj – bíztatott.
Erre már nem feleltem. Beültünk a kocsiba egy hangos ”elmentünk” kiáltás után. Apu ült a volánnál. Anyu elöl apu kezét fogta, én és Jake ugyan ilyen pózba hátul.
Időben értünk be, és a parkolóban elbúcsúztunk anyutól és aputól, aztán elindultunk az iroda felé. Út közben észrevettük Amyéket, így odaintettünk nekik. Az irodában odaadták az órarendünket, és mi már el is mentünk. Nem volt kedvünk a szokásos köszöntőhöz: ”Üdvözlünk az iskolában. Remélem, jól fogjátok érezni magatokat itt…” satöbbi, satöbbi. Tipikus betanult szöveg. Jake-kel majdnem minden órára együtt jártunk. Csak angolra és matekra nem.
Hétfő volt, így az első óránk biológia volt. Elindultunk a biológia terem felé, amikor valaki megkocogtatta a vállam. Hátrafordultam, és egy magas, szőke, zselézett hajú fiú állt ott.
- Hello. A nevem Jason. Ti újak vagytok itt, igaz? – Az egész alatt végig csak rám nézett.
- Igen. Az én nevem Renesmee Cullen. De szólíts csak Nessie-nek. Ő pedig itt a barátom, Jacob Black. – Jól kihangsúlyoztam, hogy a barátom.
- Örvendek – fordult Jake-hez. – Mi lesz az első órád? – fordult vissza hozzám.
- Biológia.
- Kár. Nekem földrajz. Na mindegy. Gyertek, bemutatlak titeket néhány embernek.
Megragadtam Jake kezét, erre egy mosollyal felelt. Odamentünk egy BMW-hez, ahol egy csomó ember nevetgélt.
- Hé fiúk, lányok. Ők itt Jacob Black és Renesmee Cullen.
- Sziasztok – felelték kórusban.
- Ők pedig: David, Emma, Lucas, Sam, Annie, Jessica, Tayler és Taylor. – Ahogy mondta a neveket, sorra mindenki integetet.
- Sziasztok – köszöntem, és rájuk mosolyogtam.
- Helló – köszönt Jake is.
- Akkor mi megyünk is – mondtam.
- Milyen órátok lesz? – kérdezte meg a Taylor nevű lány.
- Biológia – feleltem. Úgy éreztem, ezzel a lánnyal jóban leszek. Olyan barátságos és nyugodt volt.
- Nekünk is – lelkesedett, és magával rántotta a Tayler nevű fiút.
- Hát akkor sziasztok – köszöntünk el a többiektől.
Tayler és Taylor együtt jártak. Egymás kezét fogták. Ők kéz a kézben, meg mi kéz a kézben. Jól nézhettünk ki. Így sétáltunk a biológia terem felé.
- Szóval ti Bella és Edward Cullennek a rokonai vagytok? – kérdezte meg Taylor.
- Igen ők a szü… - Nem fejeztem be, mert Jake oldalba bökött. Ja, már tudom, miért. – Ők a rokonaim. Edward a bátyám, Bella pedig a felesége – feleltem.
- A bátyád? – álmélkodott. – De hisz ők olyan mások. Ugyanúgy, mint a két Scott meg az a Martin.
Mit mondjak? Mit mondjak? Semmi nem jutott az eszembe. És akkor becsengettek. Huh. Megkönnyebbültem, de ez nem mehet így tovább. Ha megkérdezik, valamit mondanom kell, nem csöngetnek be mindig, amíg én töröm a fejem, hogy mit mondjak. Na mindegy, otthon megbeszélem apuval. A terem végében leültünk Jake-kel egy kettes padba, és ott vártuk a tanárt, mire belépett egy fiatal, feltűzött hajú nő. Fekete térd fölé érő szoknyát viselt, blúzát beletűrte, és ez az öltözéke szépen kiemelte alakját.
- Jó reggelt – köszönt kedves hangon.
- Jó reggelt, Miss. Patrick! – köszönt egy lány, akit nem ismertem.
- Ó, hát meggyógyultál? – nézett egyenesen rám. – Gyertek, mutatkozzatok be! – Na ettől féltem, a bemutatkozós szöveg.
- Öö… a nevem Renesmee… Cullen. De mindenki csak Nessie-nek hív – dadogtam egy kicsit.
- A nevem Jacob Black. – Jake nem firtatta, hogy hogy szólítsák. Határozottan és röviden mondta el, hogy mi a neve.
- Rendben, Nessie és Jacob, menjetek, és üljetek le – intett helyre a tanárnő, Miss. Patrick.
Az óra elkezdődött, de a gondolataim máris teljesen máshol jártak.
- Nessie? – hallottam meg nevem.
- Igen? – kérdeztem.
- Igaz vagy hamis az állítás? – kérdezett vissza a tanárnő.
- Igaz – súgott Jake.
- Igaz – mondtam hangosan.
- Legközelebb jobban figyelj! – mondta a tanárnő, mire én elpirultam.
- Kösz – súgtam vissza Jake-nek.
- Szívesen – felelte Ő.
Miss. Patrick folytatta mondandóját, de én megint nem tudtam rá figyelni. Csak a csengőre figyeltem fel. Gyorsan összekapkodtam a cuccaim, és már mentünk is a következő órára.
Elővettem a papírom, hogy megnézzem, milyen óra lesz.
- Angol – mondtam lelombozva, mert tudtam, hogy ez mit jelent.
- Matek. – Tudtam. Egy óra Jake nélkül. Nem foghatom a kezét egész órán, nem súg, hogyha nem figyelek, nem fog mellettem ülni, és nem lesz a közelembe. Ó, egyre rosszabb.
- Hát akkor szia – köszönt el.
- Szia
Csak egy gyors csókra volt időnk, mert sietnünk kellet. Mikor elváltunk egymástól, egyet intettem a kezemmel, és már indultam is az angol teremhez.
Maga az óra unalmasan telt. A Tayler nevű fiú is erre az órára járt. Mellé ültettek. Igaz, máshol nem volt hely. A tanár hanyagolta a ”Mutatkozz be, kérlek” szöveget. Nem szólított fel, nem is nézett rám, egyszóval békén hagyott. Mikor kicsengettek, összekapkodtam a cuccom, és már rohantam is tornaórára.
Jake a folyosón várt.
- Milyen volt az angol? – kérdezte kedvesen, mire én egy puszit nyomtam az arcára köszönésként.
- Hát… szokatlan. – Nem akartam, hogy azt higgye, utálom a sulit. De bevallani sem akartam, hogy nélküle rossz, így csak azt mondtam, szokatlan. – És a matek? – kérdeztem.
- Elviselhető – felelte. – Na menjünk. – Megragadta a kezem, és bevonszolt a tornaterembe. Remélem, anyu bénaságát nem örököltem. Míg ember volt, semmilyen sportot nem tudott űzni. Nem volt összhangban a szeme és a keze, vagy épp a lába. Az már kiderült, hogy a saját lábamban nem esek el, szóval ez már egy jó pont.
A tanár mindkettőnknek adott ruhát, és az mondta hogy következő órán már át kell vennünk, de ma még nem. A tesinek gyorsan vége lett. Jake elmesélte, hogy Martinnal jár egy matekra.
A matek ugyan olyan unalmas volt, mint az Angol. Viszont Annie ült mellettem. Beszéltünk néhány dologról, de nem igazán figyeltem. Valamit mondott a suliról, meg ilyenek.
Fogtam a cuccom és rohantam Jake-hez. A parkolóba találkoztunk, és együtt mentünk oda a Volvóhoz. Anyu és apu már ott vártak. Beültünk, és némaságba burkolózva indultunk haza.